A KCSSZ az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagi támogatásával nemzetközi családügyi projekt folytatását vállalta. A projekt célja, hogy az Európai Unió döntéshozatali és javaslattételi fórumait értékeink mentén családbarát irányba befolyásoljuk, illetve az európai közvélemény számára az Alaptörvényünk szellemiségének megfelelően pozitív értékeket közvetítsünk. Ennek érdekében a már meglévő kapcsolatainkon, illetve újabb kapcsolatfelvételeken keresztül törekszünk a civil családbarát lobbi európai és nemzetközi szintű megerősítésére. A projekttel tehát kezdeményező szerepet kívánunk vállalni a családbarát szemléletű szervezetek és tevékenységek nemzetközi összehangolásában, a jó gyakorlatok kölcsönös megismerésében és minél szélesebb körű terjesztésében. 

A projekt kezdeményezője Szabó Endre, a KCSSZ tiszteletbeli elnökevolt. Jelenleg a szakmai vezetést Márki László és Mihálffy Andrea látják el. A projekt koordinátora dr. Liziczayné dr. Kovács Zsófia, a projekt asszisztense Mondics-Kurmay Lívia. Szakértők és további munkatársak is segítik a különféle feladatok és projekt-tevékenységek megvalósítását.

2015 tavaszán indult a nemzetközi projekt élete. Az első 10 hónapos ciklus alatt elindult folyamatok, rendezvények arra sarkalltak minket, hogy a megkezdett munkát folytassuk, hiszen a visszajelzésekből az derült ki, jó úton járunk. Így a jelenleg zajló második ciklusban a következő eseményekkel foglalkoz(t)unk:

A 2015 őszén megkezdett folyamatot folytatva Hölvényi György Néppárti Európai Parlamenti képviselő és a KCSSZ ebben a ciklusban is meghirdette a gyakornoki pályázatokat, amelyeknek nyomán 2016 utolsó és 2017 első negyedévében két-két gyakornok utazhat az Európai Parlamentbe. A gyakornokok bekapcsolódhatnak a nemzetközi családpolitikai témákba és betekinthetnek az EP életébe a 4 hetes gyakornoki idő alatt. 2016 nyarán Gombaszögön az Európai Ifjúsági Hétvégéhez hasonló fórumot tartottunk olyan Kárpát-medencei fiatalok számára, akik felelősségteljesen gondolkodnak a családról és a jövőről. Részvételt biztosítottunk a KCSSZ és a NOE tagjai számáraa Rigai Nagycsaládos Találkozón és a VIII. Európai Nagycsaládos Konferencián. A résztvevőknek alkalmuk nyílt személyes kapcsolatok építésére más országok nagycsaládosaival. Európai Ifjúsági Munkatalálkozót szerveztünk 18-30 év közötti, a családügyi témák iránt elkötelezett fiatalok számára Brüsszelben. A találkozó résztvevői jelen voltak az Európai Parlamentben az „A család- befektetés a jövőbe” című konferencián. Kulturális programokat küldünk két-három európainagyvárosba. Figyelemmel kísérjük a UN Human RightsCouncil (Genf) munkáját. Az Európai Parlament család vonatkozású anyagainak véleményezését igény szerint végezzük. Folyamatosan egyeztetünk az EMMI vezetésével, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy ismertessük, adott esetben összehangoljuk velük a tevékenységeinket; ugyanakkor támaszkodunk az EMMI tapasztalataira is nemzetközi színtéren. Aktívan részt veszünk az EMMI Parlamenti Államtitkárságának az Alaptörvény L) cikkének, valamint a II. és VII. cikkeinek érvényesülésével foglalkozó Egyeztető Fórumain.

A projekt során igen fontosnak tartjuk a csapatmunkát. Szeretnénk hangsúlyt helyezni munkánk megjelenítésére a hazai és a nemzetközi médiában.

Kérjük, kísérjétek figyelemmel a tevékenységünket! Fontosnak tartjuk, hogy a rendelkezésre álló szűkös időkeretet úgy tudjuk felhasználni, hogy lehetőségeket tudjunk adni szervezeteinkneknemzetközi szerepléshez, kapcsolatok építéséhez A projekt munkatársai szeretettel várják visszajelzéseiteket, javaslataitokat a kurmay--.at.--kcssz.hu e-mail címen.

A Munkaterv utolsó frissítésének dátuma: 2016. december 20.