KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Nyárádszeredai Sportnapok 2012

2012. augusztus 11.

A hétvégén sportoltak a magyar nagycsaládosok Erdélyben

A hétvégén negyedik alkalommal rendezték meg a nagycsaládos sportnapokat Nyárádszeredában, amelyre már a Kárpát-medence több térségéből is érkeztek résztvevők.

Az eddigi találkozókat mindig önerőből szervezték, idén azonban a magyar kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériuma is támogatást nyújtott az eseményhez a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége révén. Ugyanakkor idén először érkeztek magyarországi és felvidéki résztvevők is a rendezvényre, amely egybeesett a városban szervezett nyárád-menti és városnapokkal. Ennek az volt az előnye, hogy több eseményen részt vehettek a vendégek, „hátránya” pedig csak az volt, hogy a nagycsaládosokat jobban érdekelte a mozgás és a tornatermi sport, mint a főtéri események és koncertek hangzavara – vonta meg a mérleget portálunknak Csíki Sándor főszervező, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke.

Nemcsak focizni tudnak

Eredetileg csak focitornát képzeltek el I. Csaba Királyfi Kupa néven. Ezt meg is tartották szombaton egy-egy felvidéki és magyarországi, valamint két erdélyi csapat részvételével. De mivel a résztvevők többsége családostól érkezett, más sportágakban is versenyeket szerveztek: volt tollaslabda, röplabda, asztalitenisz, kosarazás is. A díjakat vasárnap reggel osztották ki a szervezők, azután pedig lovagolni is lehetett, majd megkoszorúzták Csaba királyfi szobrát.

A rendezvényen több mint száz személy vett részt, sikeres volt és rengeteg barátság is szövődött – értékelte Csíki Sándor, aki hozzátette: a programot az is színesítette, hogy a résztvevők körében spontán népdalverseny is kialakult, de Gyepessi László is szórakoztatta őket Széllyes-monológokkal.

Példaértékű részvétel

A felvidéki Pásztor Csaba elnök lapunk érdeklődésére elmondta: a Mátyusföldi Nagycsaládok Szervezete ötven tagcsaláddal működik, és nagyon örültek, hogy ide is eljöhettek. Nem számít az oda-vissza 1400 km utazás, mert sokat jelent számukra az együvé tartozás tudata. 

A Csíkszeredai Nagycsaládos Egyesület elnöke, az erdélyi szervezet alelnöke nagy lehetőségnek látja ezt az alkalmat is, hogy bebizonyítsák: a nagycsalád nem feltétlenül szegénységet, nehézséget jelent – emelte ki Dánél Sándor. A csíki gyermekek az élet minden területén, így a sportban is jeleskednek, s amellett, hogy jól tanulnak, sokuk leigazolt aktív sportoló is. A hétvégi rendezvény fontosságát egyrészt abban látja, hogy barátságok születnek, és a gyermekek is megismerik egymást, továbbá minden korosztály aktívan sportolt. Másrészt úgy érzi: az, hogy a felvidékiek ekkora távolságra is eljönnek, az erdélyieknek üzenet értékű: az ittenieknek is nagyobb energiát, időt és anyagiakat kell néha fordítani a kapcsolatok ápolására, az együttműködésre és a staféta átadására.

http://www.szekelyhon.ro/aktualis/marosszek/a-hetvegen-sportoltak-a-magyar-nagycsaladosok 



« Vissza

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 23.

-
október 24.

Marosvásárhely

Anya-lánya hétvége

Képzés
Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ

október 23.

-
október 24.

Csíksomlyó

Házasságerősítő hétvége

Képzés
Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ

október 23.

Orosháza, Ady Endre utca 7.

Légy részese egy tökös napnak!

Esemény
NOE, Orosháza