KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Új cikk

2013. szeptember 1.

Az utca hangja

BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva. A Karitasz Humanitárius Megsegítő Alapítvány az elmúlt héten ünnepelte 20. születésnapját egy nagyszerű táborral, amelyen 50 személy vett részt Bélafalváról, Kézdiszentkeresztről, Szentlélekről, Kézdivásárhelyről, Hilibből, Maksáról, Eresztevényből, valamint a Vajdaságból és Magyarországról.

Ezen a héten nem csupán az ismerkedés és kapcsolatteremtés volt a fő téma, hanem egy kis történelem is jutott, előadások a hazáról, a családról (a maksai ifjúsági csoport vezetője, Szabó Forró Etelka többet is tartott), de az építő és a kikapcsolódást szolgáló játékok sem maradtak el (labdajátékok, fürdés, fejtörők). A tábor ideje alatt két szakácsnő egy 150 kilogrammos disznóból főzött finomabbnál finomabb ételeket, és a két kemence házikenyérnek is nagy keletje volt. A maksai önkormányzat a tanács feloszlása ellenére is nagy vendégszeretetet tanúsított, a polgármester és a szabadságon levő alpolgármester is készségesen állt rendelkezésünkre, amikor hozzájuk fordultunk. Nagy­szerű hely a Besenyői-tópart, és most, hogy rend látszik – a szemeteskukák, zuhanyozók, illemhelyek a jó gazda munkáját dicsérik –, remélhetőleg még többen fognak oda járni. Délvidéki barátaink először jártak itt, remekül érezték magukat a csernátoni múzeumban is, és a kézdivásárhelyi főtér és művelődési ház is tetszett nekik, az Óriáspince-tetőről pedig a gyönyörű kilátás fogta meg őket. Táborunk megszervezéséhez a Magyarországon bejegyzett Családlánc és a Kárpát-medencei Család­szervezetek Szövetsége nyújtott hathatós támogatást – látszik, hogy van egy gondoskodó kormányunk Budapesten, amely a határon kívül rekedt testvéreire is gondol, és ilyen programokat is támogat. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a nagycsaládok gyermekei idehaza is jól tudnak vakációzni, ha ezt megszervezik nekik.
N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. Jövőben parlamenti választások lesznek Magyarországon, a névjegyzékbe vételi kérelemlevelet a magyar állampolgársággal is rendelkezők egy része már megkapta. Véleményem szerint minden nagykorú magyar állampolgárnak illő részt vennie a választáson. Mi, erdélyiek – mintegy félmillió kettős állampolgár – is szavazni fogunk, igaz, nem közvetlenül az urnába, hanem különleges, dupla borítékos levél által. Némely honfitársaink máris olyan vádakkal illetnek, hogy a székely huncutkodni fog, pl. beírja, hogy ő az MSZP-re szavaz, és feladja a levelet, de a székely postáskisasszony felbontja a borítékot, és Fideszre javítja a beírást. De lesz olyan is – mondják –, hogy egy faluban valaki összegyűjti mind a tíz-húsz-harminc szavazólevelet azzal, hogy ő majd eljuttatja a konzulátusra, és lám, a voksok nem oda, hanem a prefektúrára kerülnek, ott cenzúrázzák majd őket az ott dolgozó (?) székely munkatársak. Mintha nem lenne nekünk elég, hogy a román vezetők árgus szemekkel figyelnek... Kedves uraim, legalább önök ne bántsák a saját népüket, vannak elegen, akik ezt megtegyék. A székely, ha huncutkodik is, csak az igazat szokta mondani és cselekedni, igen bántó és szégyenteljes csalással gyanúsítani őt. 
2013. augusztus 30., péntek

 http://www.3szek.ro/load/cikk/62971/az_utca_hangja



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár