KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Új cikk

2013. szeptember 1.

Táboroztak a nagycsaládosok

20 éves születésnapot ünnepeltek
Augusztus 12–21. között egyhetes táborozáson vettek részt Besenyőn a felsőháromszéki nagycsaládosok a bélafalvi székhelyű Karitas Humanitárius Megsegítő Alapítvány szervezésében. A tábort megelőzően a háromszéki résztvevők búzaadományt küldtek a Magyarok Kenyeréhez, ezzel is jelezve a nagycsaládosok összetartozásának erejét.

Az eseménnyel egyben a szervezet fennállásának 20 éves évfordulóját is ünnepelték, tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől, Boldizsár Bélától. A rendezvényt a Kárpát-medencei Nagycsaládosok Szövetsége támogatta, ennek köszönhetően vajdasági és magyarországi testvérszervezeteket is vendégül láthattak. A táborozást a maksai önkormányzat is segítette, és az első napon megtartott 20 éves születésnapi ünnepségen Bács-Benke László polgármester és Bartha Sándor alpolgármester is köszöntötte a jelenlevőket, és a közösen végzett hagyományos disznóvágásból származó termékekkel traktálták a vendégeket.

A további programokból kiemeljük a maksai ifjúsági szervezettel közösen lebonyolított tábori rendezvényeket: népviseleti bemutatókat, gombász- és gyógynövénygyűjtő túrákat, esztenalátogatást, horgászversenyt, focimeccseket, elsősegélynyújtás-bemutatót, drogprevenciós előadást. A 65 résztvevő a perkői búcsún is részt vett, és elégedetten távoztak a háromszéki vendégszeretet újabb megnyilvánulásának élményével feltöltődve.  Jancsó Katalin 

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/ajanlo/47198-Tboroztak-nagycsaldosok.html



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár