KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Családháló, 2015. október 1. - A családok szerepéről tartottak konferenciát Brüsszelben

2015. október 22.

A családok jövőjéről tartottak konferenciát szerdán az Európai Parlament (EP)  brüsszeli épületében Fidesz-KDNP-s EP-képviselők, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) szervezésében. A rendezvényen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is részt vett, aki kijelentette: Magyarország családbarát ország, a családközpontú megközelítésre pedig mind Magyarországon, mind szerte Európában szükség van.  Az államtitkár ismertette, hogy a fiatalok számára a család szolgál elsődleges információforrásként, s Magyarországon vannak olyan erős civilszervezetek, amelyek a családokat helyezik a középpontba, és a kormány is ezeket az értékeket igyekszik érvényesíteni. Novák Katalin rámutatott, hogy Magyarország népessége 34 éve csökken, s ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor 2060-ra 7,2 millióra mérséklődik az ország lakossága.

Magyarország egy családbarát hely

A politikus arra is kitért, hogy november elején demográfiai fórumot tartanak Budapesten, melynek Orbán Viktor miniszterelnök lesz a fővédnöke és házigazdája. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a családok boldogulását helyezi előtérbe. Célja az, hogy tisztességes munkából meg lehessen élni, amelyhez mindenek előtt öt dolog szükséges. Elsőként a munkahelyet említette, majd azt, hogy az államnak legalább részben át kell vállalnia a gyermeknevelés terheit. Emellett a politikus szerint hosszú távú, rugalmas, kiszámítható és átfogó családpolitikára van szükség, megfelelő jogszabályi környezetet, támogató közeget kell teremteni. Ezen túlmenően pedig családbarát gondolkodás szükséges.

Novák Katalin leszögezte, a kormány családpolitikájának lényege az, hogy megadja a szabad választás lehetőségét, és megteremtse a boldogulás feltételeit. Kiemelte a családi adózás szerepét, melynek révén 2019-ig 300 milliárd forint marad a gyermeket nevelő családoknál. Mind több gyermek kap ingyenes tankönyveket és étkezést is. A családpolitika részeként említette az államtitkár az otthonteremtés elősegítését, a nyaralást lehetővé tévő Erzsébet-programot is.


Novák Katalin felszólalása után magyar újságíróknak nyilatkozva rámutatott: a családpolitika tagállami hatáskör, az európai politikákban is mind jobban megjelenik az egyénközpontú gondolkodás, de a társadalmak erősítéséről, a közösségekről való gondolkodásról kevés szó esik. "Amikor európai politikákról van szó, akkor is ezt a családközpontú, közösségközpontú gondolkodást érdemes lenne az EU tagállamaiban és az uniós grémiumokban is szem előtt tartani" - vélekedett az államtitkár. Novák Katalin fontosnak tartja Brüsszelben is megmutatni, hogy Magyarország kormányzása ezt a szemléletet követi, és van egy erős civil társadalom, amely szintén fontosnak tartja ezeket az értékeket.

Csökkenő gyermekvállalási kedv

Hölvényi György KDNP-s EP-képviselő, a rendezvény egyik házigazdája rámutatott, hogy a konferencia legfontosabb célja, hogy a résztvevők tapasztalatokat cserélhessenek, terjedhessenek az úgynevezett bevált gyakorlatok.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő, az uniós parlament egyik alelnöke felidézte, hogy az alaptörvény is rögzíti a család fontosságát, s a családot a nemzet megmaradásának alapjaként határozza meg. Pelczné kiemelte a demográfiai helyzet súlyosságát, a csökkenő gyermekvállalási kedvtől kezdve, az egyre kevesebb gyereken át az öregedő társadalomig. "Nagyon komoly beavatkozást igényel ez a terület" - húzta alá a politikus, hangsúlyozva, hogy nem szabad szembeállítani a családot és a karriert. A fideszes politikus kijelentette, egyetlen útja van a demográfiai problémák megoldásának: a családok támogatása.

A NOE képviseletében Joó Kinga arra az álláspontra helyezkedett, hogy a családok jóléte Európa jólétének az alapja. Szabó Endre, a KCSSZ tiszteletbeli elnöke pedig arról beszélt, hogy családban élni jó; a család a társadalom alapja, a család alapja pedig szerinte a házasság, mert bár a párkapcsolatok sokszínűek, a házasságban élők több gyermeket vállalnak, valamint lelki és testi egészségük is jobb.

A 2012-ben elhunyt Kopp Mária által alapított 3 Királyfi, 3 Királylány Mozgalom képviselője, Székely András ismertette, hogy mozgalmuk célja annak elősegítése, hogy aki gyerekre vágyik, annak lehessen, függetlenül attól, hogy nagy családról van-e szó. A szervezet célja a gondolkodás megváltoztatása, gyerekbarát és gyermekvállalás-barát környezet kialakítása, hogy mindenki úgy érezhesse, hogy gyereket szülni érték, érdemes és nem hobbi - fogalmazott Székely, hozzátéve, hogy a családot is munkaként kellene elismerni.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár