KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Talita, 2015. október 19. - Családkonferencia – első alkalommal az Európai Parlamentben!

2015. október 22.

Szeptember 30-án rendezték meg Brüsszelben, az Európai Parlamentben „A családok jövője – a jövő családjai" című konferenciát. Ez volt az első családpolitikai témájú konferencia az Európai Parlamentben, ezért különös jelentőséggel bírt. 

Szervezői Pelczné Dr. Gáll Ildikó és Hölvényi György európai parlamenti képviselők, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) voltak. A konferencia célja volt felhívni a figyelmet az európai demográfiai kihívásokra és a családok szerepére. A képviselők elmondták, hogy az Unióban eddig kevés hangsúlyt fordítottak a családpolitikai rendszerek jó gyakorlatainak összesítésére és megosztására, ezért szükséges elindítani egyfajta párbeszédet az uniós intézmények és a családok képviselői között.

A rendezvényen nagyjából 90 fő vett részt. A magyar résztvevők többsége a NOE és a KCSSZ tagszervezeteitől érkezett, én az Emberi Méltóság Központot képviseltem a konferencián. Mivel még sosem jártam Brüsszelben, izgatottan vártam az utat. A magyar csapat korán reggel találkozott a repülőtéren, a gépünk 6:15-kor indult, így volt időnk délelőtt megtekinteni a város legfőbb nevezetességeit. A főtér, a Grand Place, valamint a gótikus stílusú Szent Mihály székesegyház mindenkit elbűvölt. Természetesen nem hagyhattuk ki a város jelképét, a Manneken Pist sem. Vezetőinkkel elmentünk a Balassi Intézetbe, ahol megtekintettük a Magyar Modernizmus és Bartók Béla kiállítást, mely a hazai modern festők párhuzamos törekvéseit köti össze az őket szellemiekben is támogató Bartók Bélával és zenésztársaival.

Bár sok időnk nem volt, néhány tipikus brüsszeli finomságot is kipróbálhattunk.Megkóstoltuk a híres brüsszeli gofrit, aki akart, vitt haza belga csokoládét, ebédre pedig ki-ki válogathatott a kis utcák éttermeinek kínálatából. Mi, fiatalok egy árban is kedvező, sült krumplit áruló helyre ültünk be, ahol meglepődtünk a hatalmas adagok láttán. A világhírű brüsszeli sült krumplinak az a titka, hogy az olajban nem egyszer, hanem kétszer sütik át, először a nap elején, másodszor pedig mielőtt kiadják a vendégnek.

Ebéd után közösen indult el a csoport az Európai Parlamenthez.

A konferencia a Parlament Antall József épületében zajlott. Hölvényi György képviselő úr nyitotta meg, aki megköszönte szervezőtársainak, hogy létrejöhetett a rendezvény az európai népességpolitikai célok megvitatására. Ezután több értékes felszólalást hallhattunk, amelyekből csak néhányat emelek most ki.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarország családbarát ország. Bár a családpolitika a tagállamok hatáskörébe tartozik, szükség van a családcentrikus szemléletre az európai törvényhozásban is. Fontos, hogy a csupán egyéni megközelítés helyett a közösségek érdekeit is szem előtt tartsuk.

Szó esett Európa súlyos demográfiai problémáiról is. Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint gyerekek nélkül jövőt idézni majdnem lehetetlen, a családok támogatását célzó megoldásoknak pedig kiszámítható jövőképet kell felvázolniuk. Az Európai Parlament alelnöke kiemelte, hogy nem kell szembeállítani egymással a családot és a munkát. Amellett, hogy meg kell teremteni a lehetőséget ahhoz, hogy a nők minél kedvezőbb feltételek mellett dolgozhassanak, vissza kell adni a klasszikus női élet tiszteletét is.

Joó Kinga, a NOE elnökhelyettese szerint az Európai Unió az emberekre mint egyénekre fókuszál, és nem a családokra. A konferencia céljának azt tartja, hogy pozitív üzenetet küldjünk az európai döntéshozók felé arról, hogy érdemes a hagyományos családdal mint természetes egységgel foglalkozniuk.

Gérard-François Dumont, a párizsi Sorbonne egyetem professzora szerint nem kellene, hogy hátrányai legyenek annak, aki a családi életre szenteli magát, azzal szemben, aki nem így dönt. Emellett hangsúlyozta, hogy az államok ne „büntessék" azt, aki egy gyereknél többet szeretne vállalni. Elmondta, hogy Franciaországban nemrég bevezettek egy párokat támogató adókedvezményt. Ez az első alkalom, hogy az adórendszer a párokat, nem pedig a családokat támogatja jobban. Kiemelte, hogy családbaráttá kell tenni a munkavégzést, például a távmunka és az otthoni munka támogatásával, emellett pedig rugalmas rendszereket szükséges kidolgozni a kisgyermekek napközbeni ellátására, hogy a szülők dolgozni tudjanak. A professzor szerint az EU-nak sokkal többet kéne foglalkoznia az európai országok közti családpolitikai tapasztalatcserével.

Az előadók megszólalásai után lehetőség volt a közönség soraiból is kérdéseket föltenni, véleményt megfogalmazni. Hadd emeljem ki ezek közül a Gólyahír Egyesület elnökének, Mórucz Lajosnénak a felszólalását, amelyben elújságolt egy örömhírt: a napokban történt meg a 788. nyílt örökbefogadás a Gólyahír Egyesület segítségével.

Remélem, hogy a konferencia pozitív változást indít el az Európai Unió családokhoz való hozzáállásában, és a jövőben megtapasztalhatjuk, hogy családjaink nincsenek magukra hagyva Európában.

 



« Vissza

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 14.

Kárpátalja, Tiszaújlak

MunKaland

Esemény
Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete