KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Helyszíni beszámoló a csongrádi Házasság Hete programsorozatról

2016. február 29.

A 2016. február 12-13-i hét vége városunkban, esővel, borús éggel várta az ünneplőket. Azonban ez úgy tűnt, semmiben sem befolyásolta az érkező vendégek jókedvét. Péntek délután megtelt a Művelődési Központ Magyar Király díszterme, ahol fantasztikus látvány fogadta a betérőket. Csodásan berendezett esküvői dekorációk, terített asztalok, porcelánok, torták, virágok, mézeskalácsok, gyertyatartók pompáztak az egyébként is elegáns teremben és annak aulájában. A színpadon régi és új menyasszonyi ruhák kiállításában gyönyörködtünk. A zenével tarkított megnyitó megfelelő ráhangolódást adott Kepes András előadásához. Eszkimó puszi címmel érdekes, értékes előadást hallgattunk meg ,a világ különböző országaiban megjelenő szeretetkapcsolatokról. Betekintést nyerhettünk számunkra szokatlan emberi kapcsolatokba és más kultúrákba.
 

Szombaton Berecz András mesemondó várta a vendégeket, akikből nem is volt hiány, még az állóhelyek is megteltek. Igazi jókedv jellemezte előadását, sokat nevettünk. Látványos műsor következett, ahol annyi mindent kínáltunk a szemnek, hogy nem győztük követni a látnivalókat. Gyönyörű menyasszonyok, koszorúslányok és vőlegények mutattak be pompás ruhákat, a virágkötők fantasztikus csokrokat kötöttek. A részt vevő szakemberek igazán kitettek magukért, betekinthettünk az aktuális frizura, smink és ruhadivatba. Közben a műsort vezető ceremónia mester megszólaltatta díszvendégeinket, akik 65. házassági évfordulójukat ünneplik az idén, illetve egy fiatal házaspárt, akik nemrégiben esküdtek. Szót kapott még városunk anyakönyvvezetője, katolikus papja, akik elmondták, mi a teendőjük a házasodni kívánó pároknak. Volt minden, mi szem, s szájnak ingere. Finom lakodalmi süteményeket kóstolhattunk, volt üdítő és ásványvíz. Sőt, a város egyik borásza megkínálta a vendégeket az év borával. A hangulatot az Alföld Néptáncegyüttes lakodalmasa fokozta és egyben lezárta a kétnapos eseményt.

A rendezvény a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Csongrád Város Önkormányzata és a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesületének önkéntesei támogatásával és segítségével jött létre. Köszönjük!

 

Csongrád, 2016. február 15.

Erősné Szabó Mária/elnök

Bölcső Nagycsaládosok

Csongrádi Egyesülete



« Vissza

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

november 14.

Kárpátalja, Tiszaújlak

MunKaland

Esemény
Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete