KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Könyvbemutató Moholon

2016. március 16.

Március első hétvégéjén könyvbemutatót tartottak Moholon a nyugdíjas-egyesület székházában, ahol a bélafalvi Boldizsár Béla mutatta be az élettörténetének jelentősebb mozzanatait összefoglaló Vándorszékely hazatalál című könyvet. A rendhagyó könyvbemutatót a Boldizsár Bélával hosszú évek óta jó barátságot ápoló moholi Aranyos család szervezte a családtagok és ismerősök számára. A könyvbemutatón Aranyos Boglárka köszöntötte a hatgyermekes Boldizsár házaspárt, és mutatta be a hallgatóságnak Boldizsár Bélát. Ezután Fehér Nóra, a Kormorán együttes énekese előadta az Elindultam szép hazámból című dalt, majd az egybegyűltek közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt is.
 

A Vándorszékely hazatalál című kötet a szülőföldjén, Székelyföldön, sőt a Kárpát-medencében is tevékeny közszereplő Boldizsár Béla élettörténetének fordulataiba és dolgos mindennapjaiba avatja be az olvasót a személyes vallomás hitelének erejével. A szerző, B. Kovács András a népi élettapasztalat élményszerű visszaadására törekedett a kiadványban, amely műfajilag népi emlékiratként határozza meg magát, amit a tény- és szociográfiai irodalom ihletett. Az elbeszélésből kirajzolódik az elbeszélő, Boldizsár Béla erkölcsi portréja és emberi példája, amelyet az elmúlt évben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetett ki Magyarország. A kötetből rálátást kapunk egy nagycsalád eltartásainak gondjaira és a székelység közelmúltjának megpróbáltatására.

– A könyvet egy újságíró barátom, B. Kovács András azzal a céllal írta meg, hogy nagyon sokan, akár Székelyföldön, de a világ más részén, akik elolvassák, tanulhassanak azokból a dolgokból, amit én véghezvittem, és az eredményekből, amelyeket elértem. A könyv az életem történetének pár mozzanatát foglalja össze, mert sok minden van leírva, de ennél sokkal színesebb volt, ez csak ízelítő – közölte Boldizsár Béla, aki Székelyföldön egy nagycsaládos-egyesület elnöke, de tevékeny tagja a Kárpát-medencei nagycsaládosok szövetségének is, hagyományőrzőként pedig vezeti a Tuzson János Hagyományőrző Társaság keretében működő 15-ös székely határőr gyalogezred bélafalvi szakaszát. Így a magát hagyományőrzőnek, vitéznek, századosnak és nagycsaládos elnöknek tartó Boldizsár Béla a könyvbemutatón nemcsak a kiadványról szólt, hanem családjáról, életének megpróbáltatásairól és közéleti szerepvállalásairól, mindezt sok derűvel és ízes székely tájszólással tette. Elmesélte többek között, hogy hagyományőrző csapatával bejárta a Kárpát-medencét, és mindenhol állítottak kopjafákat, valamint szólt a délvidéki barátairól is, akikhez több évtizedes szoros barátság köti. Beszélt a Ceauşescu-érában elszenvedett viszontagságokról, valamint a jelenleg a romániai magyarságot érintő megpróbáltatásokról is. 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár