KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Szent-István-napi ünnepség volt Erzsébetlakon

2016. augusztus 22.

A Vajdaság.ma hírportál tudósítása: 
Erzsébetlakon másodízben szervezte meg közösen a helybeli Császár-tó MME és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Szent István-napi rendezvényt. Délelőtt ünnepi szentmisét szolgáltattak, amely keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta az új búzából készült kenyeret. A szentmisét követően alkalmi műsorra invitálták meg a jelenlevőket, a vendégeket, amelyet a Nemzetközi Kutatóközpont udvarán rendeztek meg. Elsőként Pozsár Halász Éva, a Császár-tó MME elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd üdvözölte a jelenlevőket Miroslav Markuš, a falu vezetője, továbbá köszöntőt mondott Pataki János, a Budapesten székelő Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, aki ismertette egyben a Családlánc mozgalom célkitűzéseit, feladatait is.

A programban részt vettek a Császár-tó MME tagjai, fiatal tehetségei, és vendégeik a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor MME néptáncosai. A rendezvényen történelmi visszapillantó, alkalmi dalok, szavalatok hangzottak el, továbbá a néptáncosok produkcióját élvezhette a közönség. Az ünnepséget még fokozta, hogy Erzsébetlak idén ünnepli betelepülésének 150. évfordulóját, a faluban az ez évi rendezvények mind ennek a jubileumnak a szellemiségében zajlanak.

A délután folyamán a vendégek és a helybeliek is ellátogattak az erzsébetlaki tájházba, majd a Lujza major állatsimogatót is megtekintették, közben a szabadkai Smile Nagycsaládosok Egyesülete és a zentai Gyermekbarátok Egyesület tagjai különféle játékokat szerveztek a gyerekek részére.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

június 25.

9:30

Budapest

3. Kárpát-medencei magyar sakkozó nők rapid sakkversenye

Esemény
Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Sirály Életmód SE, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület

július 15.

-
július 17.

Palást, Felvidék

Építkezős tanfolyam

Képzés
SZMCS

augusztus 20.

Csongrád

10. Nemzetközi Egészség és Sportnap

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete