KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A család kerül fókuszba a hétvégén Palicson

2016. október 18.

Szombaton kerekasztal-beszélgetéssel, vasárnap családi nappal folytatódik Palicson a "Fókuszban a család" elnevezésű délvidéki programsorozat.  A szombati rendezvényen részt vesz és felszólal Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke és Pataki János, a KCSSZ vezetője, valamint köszöntőt mond a Szabadkai Városi Tanács egészségügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó munkatársa is. Az eseményen elhangzó előadások olyan fontos társadalmi és családi kérdésekkel foglalkoznak, mint a gyermekek egészségügyi ellátásának jogi aspektusai, a kamaszkor okozta családi feszültségek kezelése, valamint az apák, illetve a stabil család szerepe a gyermeknevelésben. A rendezvény céljáról Gajda Nóra, a kezdeményező Kolibri a Családokért Egyesület vezetője elmondta, szeretnék megmutatni, hogy a civil szervezek képesek olyan hiánypótló családtámogatási tevékenységek ellátására, amelyeket az erőforrások hiánya, vagy egyéb okok miatt az önkormányzatok nem tudnak felvállalni. A találkozó egyedi lesz abból a szempontból is, hogy az előadók és a résztvevők a gyermekeiket is magukkal hozhatják: a kicsikkel a babaklub önkéntesei játszanak majd, a nagyobbak pedig kézműves-foglalkozáson tehetik próbára a kézügyességüket. A rendezvény társszervezője a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége.
 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület