KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Átadták a köröstárkányi Közösségi és Szórványközpont ifjúsági részlegét

2017. szeptember 4.

A Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok programsorozatán belül szeptember 3-án, vasárnap került sor a köröstárkányi Közösségi és Szórványközpont ifjúsági részlegének ünnepélyes átadására. Az ünnepség délben a helyi református templomban istentisztelettel kezdődött, majd a szertartást végző Csűry István, a Krályhágómelléki Református Egyházkerület püspöke felszentelte a település új harangját. Ezt követően Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke és Pásztor Sándor a Bihar Megyei Tanács elnöke közösen adták át a Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Egyesület új részlegét. Átadóbeszédében Pataki János az ifjúság szülőföldön maradásának fontosságát hangsúlyozta, mint fogalmazott, velük a magyarság tűnne el a térségből. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez ellen tenni lehet a közösségi élet erősítésével is.  Az elnök úgy véli, a köröstárkányihoz hasonló ifjúsági létesítmények programjaikkal erősítik a közösséget, a nemzeti identitást és a szülőföld szeretetét, ezért nagyon fontos, hogy minden magyarlakta településen működjenek hasonló kezdeményezések. A létesítmény létrehozását a magyar kormány 2,1 millió Ft-tal támogatta.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

június 10.

11:00

Csíkszereda, Erdély

Gyereket a magasba Csíkszeredán!

Esemény
Csíki Anyák Egyesülete

június 10.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék

Gyereket a magasba Dunaszerdahelyen!

Esemény
Szövetség a Közös Célokért

június 30.

-
július 2.

A szabadtéri Astra Múzeum skanzenje

Hungarikum Napok Nagyszebenben

Esemény
HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete