KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Hideghéthy Andrea tudósítása Deákiból, a MÁNCSE jubileumi köszöntéséről

2018. június 24.

Színes programok és a húsz év alatt szövődött barátságok, emlékek tették feledhetetlenné Deákiban, a kultúrházban azt a rendezvényt, amely a külhoni magyar családok fesztiváljaként a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesületet köszöntötte jubileumuk alkalmából június 23-án. A rendezvény egy komoly beszélgetéssel indult, amelyet Elek László esperesplébános vezetett a családi nevelésről, mint tantárgyról, az iskolákkal való együttműködés mikéntjéről. A meghívott oktatási intézmények vezetői egyetértettek abban, hogy az iskolák csökkenő gyermeklétszáma mellett további nagy kihívás az oktató-nevelő munka eredményessé tétele. Hiszen a családi élet meghatározza a gyerek iskolához fűződő viszonyát, az ott nyújtott teljesítményét, lelki egyensúlyát. Ám mivel a családi életre nevelés nem tantárgy, a pedagógusok igyekeznek a családi életre való nevelést azokon a tantárgyakon keresztül becsempészni a gyerekek gondolkodásába, amelyeket az órarend szerint tanítaniuk kell. Lehetőséget találnak a családi élet értékeinek kiemelésére az irodalom-, biológia-, történelem-, de akár a földrajzórán is. Igény is mutatkozik erre a gyerekek részéről, annak ellenére, hogy ma már a legtöbb szülő kizárólag magának tartja fenn a gyermeke nevelésére vonatkozó jogot. A köszöntők sorában a Kárpát-medence szinte minden szegletéből érkeztek jókívánságok. Ez nem is csoda, mert a MÁNCSE Pásztor Csaba vezetésével alapító tagja volt a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének és később a Családláncnak, melynek ma már 85 tagszervezete van az anyaországban és a határon túli nemzetrészekben. 

 

A Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről Potápi Árpád János személyesen ugyan nem tudott jelen lenni, de levélben küldte el méltató, szeretetteljes köszöntő szavait: „A MÁNCSE a családok érdekeinek óvásán túl a szülőföld szeretetének és a család összetartásának az eszmeiségét hivatott megtartani és terjeszteni úgy, hogy közben nemcsak a nagycsaládokért, hanem minden családért, a társadalom alappilléért küzd.” A magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára, Ulicsák Péter a nagycsaládos gondolkodásmódra irányította a figyelmet: Meg kell mutatnunk, hogy a nagycsaládos életforma nem csupán vállalható, de örömökkel teli élet is. Ez csak úgy sikerülhet, ha azt látják, hogy köztünk is vannak, akik elfáradnak, akik bosszankodnak, de olyan, aki megbánta volna, hogy többször mondott igent az életre, nincs. Meg kell tudnunk mutatni, hogy a család, a gyermek nem gondot, ellenkezőleg, a feltöltődést jelenti, mert a gyermek az egyetlen le nem merülő erőforrás a szülő számára – fejtette ki Ulicsák Péter. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kecskés Péter a Miniszterelnökség részéről és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, aki köszöntőjében kifejtette, hogy a magyarországi nagycsaládosok egyesülete volt minden további olyan egyesület kiinduló példája, amelynek hatására a határon túl is megszólították azokat a személyeket, akik ezért az ügyért tenni akartak. Ilyen személy volt Pásztor Csaba is, akinek gratulált a két évtizedes munkájához. Az ünnepi műsorban szerepeltek a galántai Kodály Zoltán Alapiskola tanulói, akik citerán és metalofonon játszottak. Vajdasági fiatalok előadásában citerán kísért népdalokat hallgatott meg az ünneplő közönség. Vers is színesítette a programot Varga Bálint előadásában. A jubileumi torta felvágása előtt a budakalászi cserkészcsapat előadásában Wass Albert műve alapján egy színes erdő elevenedett meg a színpadon. Az élményekben gazdag napon a felvidéki részvevők mellett jelen voltak a vajdasági nagycsaládos egyesület tagjai, a kárpátaljai nagycsaládosok, valamint a pécsi szervezet képviselői is. A rendezvény többek között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület