KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Felvidéki magyar családok fesztiváloztak Mosonmagyaróváron

2018. szeptember 9.

A Családok Éve 2018 rendezvénysorozat keretében látványos színpadi produkciókkal, kiállításokkal és számos más szabadidős programmal színesített fesztivált rendeztek szeptember 8-án a felvidéki és mosonmagyaróvári családbarát civil szervezetek Mosonmagyaróváron, a helyi egyetem dísztermében és aulájában. Az eseményen közel ezer határon túli és hazai érdeklődő vett részt. Köszöntőjében Pataki János, a KCSSZ elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a jövőben is kiemelt feladatának tekinti a gyermekvállalás népszerűsítését. Az elnök szerint ez egy olyan nemzeti ügy, amely mögött minden magyarnak fel kell sorakoznia. Dr. Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott Böjte Csaba gondolatát idézve hívta fel a figyelmet arra, hogy az élet azért van, hogy odaadjuk. Az élet gyermek nélkül is eltelik, de érdemtelenül – állapította meg a kormánymegbízott. A magyar családpolitika a Köldökzsinór Program elindításával immár átlépte a határokat – jelentette ki beszédében Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke. Arra biztatta a felvidéki magyarokat, minél többen váltsák ki a magyar igazolványukat és éljenek a Köldökzsinór Program nyújtotta lehetősségekkel. Az elnök asszony köszöntőjében kitért a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra is, melynek keretében csak a Felvidéken 132 bölcsődét és óvodát terveznek átadni a közeljövőben. A kormány 132 milliárd forintot fordít ezekre a felvidéki fejlesztésekre. A város nevében Dr. Árvay István polgármester, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudomány Kara képviseletében pedig Dr. Kovács Attila helyettes dékán köszöntötte a résztvevőket.

A színpadon volt nép- és modern tánc, keresztény rock és musical, vers, bábszínház, nóta és operett. Az egyetem aulájában a Pozsonyi Magyar Intézet A reformáció ötszáz éve című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, de részt vehettek egészségfelmérésen és egészséges ételek kóstolóján, kézműves-foglalkozásokon, valamint kapcsolatépítési tanácsadáson civil szervezetek számára és bemutatkoztak a búcsi Népviseletes Babamúzeum méltán népszerű babái is.

A délután folyamán Bögös Sándor műsorvezető Duray Miklóssal, a Szövetség a Közös Célokért elnökével, az íróval, a közéleti személyiséggel, a csehszlovák idők legendás ellenzéki alakjával a személyes élettörténetéről, azon keresztül pedig a múlt, illetve a jelen fontos társadalmi kérdéseiről beszélgetett a színpadon. Duray Miklós a negyedórás beszélgetés zárszavaként elmondta, hogy a közéletben ma a negyven évvel ezelőttihez hasonló értékzavar tapasztalható. A családszervezetek sokat tehetnek a jelenség ellen, hiszen a család közvetíti az embert a társadalomba, és egyáltalán nem mindegy, hogy ez a közvetítő kapocs miként működik.

A fesztivál tombolabevételét, 200 ezer forintot a szervezők a Mosonmagyaróváron hamarosan megnyíló hospice-háznak ajánlották fel.

A Felvidéki Magyar Családok Fesztiválja szervezésében a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete és a Szövetség a Közös Célokért társulás munkatársai vettek részt. Áldozatos, minden tekintetben eredményes munkájukat és a fellépők csodás produkcióit a tagszervezeteink nevében köszönjük. 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár