KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A Vita Humana szervezésében Felvidéken is elindult a TeenStar projekt

2019. január 7.

A Teen STAR szexuálpedagógiai program oktatása elindult Felvidéken, magyar nyelven tinédzsereknek a szülők bevonásával. A társadalmunkban szükségesnek tartjuk a képzettséget, csak a „férfi és nő kapcsolatára” gondolunk úgy, hogy az magától működik, … pedig ezt is tanulni kell! „Barátság, szerelem, szexualitás” – ezeket a témaköröket járjuk körül hosszú időn át a fiatalokkal, hogy tisztában legyenek fejlődésükkel, termékenységükkel, mely által erősödik önértékelésük és felelősségtudatuk – áll a projektet megvalósító Vita Humana közleményében.

A program vallástól, kultúrától függetlenül oktatható, hiszen a biológiából indul ki. Nem vallási program, de ha pl. konfirmandusoknak, bérmálkozóknak tartják, akkor néhány témakörben az isteni tanításról is szó eshet, nem csoda, hiszen a Teen STAR holisztikusan tekint a szexualitásra (6–féle szemszögből figyeli az embert: testi, érzelmi, értelmi, kapcsolati, környezeti és lelki síkon).

Kéthetenként duplaórás foglalkozáson vesznek részt minimum fél évig a fiatalok, Somorja és vidéke esetében 13-16 évesek akik a kurzusra jelentkeztek. A csoport vegyes, lányok és fiúk egyaránt alkotják.

Természetesen ezt hosszú készülődés előzte meg. A kurzusvezető képzőre két évig jártunk, melyet vizsga követett.

A Teen STAR már 30 éve a világban jelen van 29 országban, Szlovákiában szlovákul már több mint 20 éve.

Magyarországra az ERGO, Ékes Ilona vezetésével került, akik meghívták az ausztriai és német oktatókat, ők és még sokan mások segítették, hogy ez a program magyarra legyen átültetve.

Az anyagok többségét már lefordították, de még mindig folynak a fordítások.

Szlovákiában, Somorján a VITA HUMANA Központ adott otthont az első kurzus elindítására, melyet PhDr. Jakóczy László, PaedDr. Bándy György, PhD. és Mgr. Bándy Katalin képzett oktatók tartanak.

A kurzus elindítását a Bethlen Gábor Alap is támogatta, ezúton is köszönet illeti a Magyar Államot. Köszönjük Puss Sándor jezsuita atyának, hogy felhívta figyelmünket erre a programra, az ERGO-nak a képzés elindítását és a szülők bizalmát is!

A www.vitahumana.org weboldalon tudhatnak meg többet a kurzusokról.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 26.

14:00

Tiszakálmánfalva

XVIII. Sulisztár

Esemény
Petőfi Sándor Művelődési Egyesület