KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Kárpát-medencei Családi Nap az Országházban

2019. február 18.

Budapest, 2019. február 16., szombat (MTI) - Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt - mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.
Latorcai János (KDNP) köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt évek kormányzati intézkedései komoly segítséget jelentettek a családoknak, az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv pedig további elemekkel erősíti a nemzetközi színtéren is példaértékű és egyedülálló magyar családpolitikát. Ezért bíznak abban, hogy pár éven belül számottevően nőhet a magyar gyerekek száma az országban és határon túl is - tette hozzá. Kiemelte, hogy ehhez szükség van valódi társadalmi támogatottságra is, a legutóbbi nemzeti konzultáció eredményei pedig rendkívül biztatók és reménykeltők ezen a téren. Szükség van továbbá olyan civil szervezetekre is, mint a KCSSZ, amely elkötelezett családbarát gondolkodás terjesztésében - fűzte hozzá.

Latorcai János azt mondta, a család nemcsak nemzeti megmaradásunk, hanem egyéni boldogságunk kiteljesedésének is az alapja, amelyet az alaptörvény is kiemelt védelemben részesít.
    Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a kormány döntései meghozatalakor mindig egy nemzetben gondolkodik, éljenek a magyarok bárhol is a világon.
    Emlékeztetett, 2018 a külhoni magyar családok éve volt, amikor programjaikkal mintegy 6500 családot és 10 ezer gyermeket értek el szerte a Kárpát-medencében, idén pedig a külhoni magyar gyerekek évét hirdették meg.
    Kitért arra is, hogy az Országházban elsősorban a törvényhozás munkája zajlik, de fontos az is, hogy a különböző ünnepek alkalmával a családokat is vendégül lássák, ezért hívtak meg a szombati programra 600 gyereket, akik közül 500-an határon túlról érkeztek.
    Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kormány 2018-at a teljes Kárpát-medencében és a diaszpórában is a családok évének nyilvánította kifejezve, hogy "a családbarát nemzetet együttes erővel, közösen építjük, és a nemzet nem áll meg a közigazgatási határoknál+. Utóbbit bizonyítja az is, hogy elindították a Köldökzsinór programot, amelyen keresztül már 10 ezren nyújtottak be kérelmet anyasági támogatásra a határon túlról - fűzte hozzá.
    Azt is mondta, hogy a magyar fiatalok általában kettőnél több gyermeket szeretnének, ezért a jövőben a vágyott gyerekek megszületésének támogatására kívánnak összpontosítani még hatékonyabb intézkedésekkel.
    Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a kormány határozottan a családok mellett áll, és a magyar fiatalok is családban képzelik el a jövőt.
    A családi nap a felsőházi teremben demográfiai konferenciával folytatódott. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a rendezvényről azt mondta, hogy a nemzetépítést és közösségépítést szolgálja. Közölte, arról szeretnének átfogó képet adni, hogy mi a helyzet a határon túl, és mit lehetne még tenni annak érdekében, hogy boldog családok éljenek a Kárpát-medencében.
    Farkas Péter szociológus, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatási vezetője az intézet által készített kutatás eredményeit mutatta be, amelyben a Kárpát-medence magyarlakta régióiban mérték fel a gyerekvállalási tendenciákat. Eszerint a magyarországihoz és a közép-európaihoz nagyon hasonlóak a határon túli attitűdök: a gyerekvállalás legfontosabb feltételének a megfelelő partner megtalálását és a lakáskörülményeket tartják, az anyagiak és a munkahely pedig hátrébb sorolódnak. Hasonlóság az is, hogy csökkent a házasságkötések és a gyerekek száma, egyre több az egyszülős és a mozaikcsalád, és egyre későbbre tolódik a gyerekvállalás ideje.
    A gyerekvállalásról a leghagyományosabb elképzelései a kárpátaljai régióban élőknek van, a legmodernebb felfogás pedig a vajdasági magyarokat jellemzi a tervezett gyerek számát és az első gyerek születésének idejét tekintve - mondta el a szociológus.
    A konferencián bemutatták még a Köldökzsinór program bevezetése óta eltelt egy év eredményeit, előadást tartottak a külhoni családokat segítő intézkedésekről és programokról, valamint az óvodák szocializációs hatásáról a határon túl.
    A házasság hetéhez kötődő, immár hetedik alkalommal megrendezett családi napon a gyerekek táncházon, kézműves foglalkozásokon és országházi sétán vehetnek részt. Az esemény végén az idei házasság hete arcait, Gorove László és Gorove Kriszta jubiláló házaspárokat köszöntik.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

május 30.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi házának udvara

Gyermekmosoly, gyermeknapi rendezvény

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

június 05.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi háza

Családok Nemzetközi Napja és Apák Napja

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

augusztus 20.

Csongrád

Makk Marci IX. Nemzetközi Egészség- és Sportnap

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete