KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Sámuel Alapítvány októberi hírei

2020. október 30.

Alapítványunk tevékenységében egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb fogalom a közösség: elsősorban otthon a családban, másodsorban együtt más családokkal.

Ez utóbbinak sajnos nagyon rég tudtunk eleget tenni. 2020 októbere azonban – Istennek hála – több lehetőséget is rejtegetett magában.

Partnerkapcsolataink a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel és a Dorcas Segélyszervezettel lehetővé tették, hogy két alkalommal is összegyűljünk a szülőkkel, családokkal. Ezen kívül a nevelőszülő-továbbképző is megszervezésre került a hónap folyamán.

Időrendi sorrendben elsőként kell megemlítenünk tehát a nevelőszülő-továbbképzőt, amelyet online konferenciabeszélgetés formájában tartottak meg október 19-21-e között. A szülők gyermekneveléssel kapcsolatos előadásokat hallhattak, valamint saját gondolataikat, tapasztalataikat is megoszthatták egymással. A továbbképző utolsó előadását alapítványunk egykori kuratóriumi tagja, Taracköziné Nemes Mónika lelkipásztor tartotta, amely tökéletes záróakkordja volt az eseménynek.

A következő napon, október 22-én, a továbbképző folytatásaként vehettek részt a szülők – immár fizikailag is – egy alkalmon, mely szintén a ,,Nevelőszülői készségek és ismeretek” témakörét ölelte fel. A beszélgetéssel, közös tapasztalatcserével egybekötött előadást Kacsó Géza, bátyúi lelkipásztor és felesége, Dóra vezette.

Az alkalom kezdetén a család fogalmát az Ige fényében vizsgáltuk, melynek kapcsán a tiszteletes felhívta a figyelmünket arra, hogy a család Isten terve, melyet egységként alkotott meg. Ezt követően a Bibliában szereplő nagycsaládok életét szemléltük, s így tértünk át saját közösségeinkre is. Szó esett a nagycsalád előnyeiről és névleges hátrányairól is, de végül megfogalmazódott: ,,Nem cserélnénk el semmiért!”. Az alkalom közös ebéddel zárult.

A hónap egy közös kirándulással ért véget, melyet október 26-28-a között tartottunk meg Zúgóban, a Kárpátok hegyei között. Hétfőn a Sípot-vízesésnél mindannyian egy kellemes délutánt tölthettünk el, majd a program további részeként családi vetélkedővel folytatódhatott a nap. Az esti evangelizációt Kacsó Géza tiszteletes tartotta és szívünkre helyezte: ,,Isten annyira szeretet bennünket, hogy saját, egyetlen fiát küldte a halálba értünk, ,,örökbefogadott” gyermekeiért.  A nap filmvetítéssel zárult.

Kedd reggel szintén Kacsó Géza tiszteletes tolmácsolta számunkra Istenünk üzenetét, s elmondta: ,,a visszafordulásra mindig van lehetőségünk, és Isten kész segíteni nekünk abban, hogy ne a rossz cél felé fussunk”. A nap további részét a Szinevéri-tónál tölthettük,  amely a gyönyörű időjárásnak köszönhetően meglehetősen kellemesnek bizonyult. Az esti evangelizációt Szemere Judit, beregszászi lelkipásztor tartotta közöttünk.

Szerda reggel Margitics Erika, szintén beregszászi lelkipásztor tartotta meg a reggeli áhítatot, majd férje, Margitics János lp. invitálta a jelenlévőket egy újabb családi vetélkedőre. A játék dobogós helyezettjei értékes ajándékokban részesültek. E háromnapos programunk a szerdai közös ebéddel ért véget, s hazaindultunk azzal a reménységgel a szívünkben, hogy hamarosan újra találkozhatunk egymással.

Istené legyen a hála és a dicsőség, amiért áldását adta a programok megszervezésére és megvalósítására.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár