KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A Gyermekbarátok Egyesülete aktívkodott októberben

2020. október 31.

Mindjárt a hónap elején sétát szerveztünk ahol gesztenyét, makkot és tobozokat gyűjtöttünk, amit majd karácsonyi kézműveskedéshez fel lehet használni.

 

A séta mellett jutott idő a játékra is. És mivel a város tisztítási munka akció azon a napon volt, útközben mi is összegyűjtöttük az elszórt szemeteket. 
Egyesületünk közös műhelymunkán vett részt a "Kéz a Kézben" Értelmi fogyatékosok civil szervezettel. Literes üvegeket alakítottunk át csinos díszüvegekké. Befestettük őket, különböző mintákat, díszeket raktunk rájuk. Megismertettük őket az üveg festés technikájával. A csoport két részre volt osztva a vírus végett, így két napot töltöttünk mindkét csoporttal. Az alkotások csak szaporodtak, mi pedig hagytuk őket kiteljesedni.
 
A Zentai Caritas idősek napközis otthonában szerveztük meg a "Napsugaras Ősz" műsort, hogy  szebbé tegyük napjukat  az idős és magányos személyeknek, akik minden munkanapon délelőtt ott töltik idejüket. A programot a Zumba Gold csapata kezdte, hogy a zene kicsit felvidítsa és meg mozgassa az időseket. Verset mondott két fiatal, és három anekdotát olvastunk fel, majd egy közös énekkel búcsúztunk tőlük látván milyen boldogságot, örömet hagytunk magunk után.
Egyesületünket meghívták animátorkodni is, amin boldogan vettünk részt. Készen álltunk mindenféle játék lehetőséggel, de a lufi hajtást várta a többség. Ezen kívül kis ügyességi játékot is megpróbáltunk játszani. De a meglepetés vendég bűvész minden gyermeket elkápráztatott ügyességével. Mi is tanultunk tőle. A programon a szervező által meghirdetett rajzpályázat is volt, ahol a zsűri választotta ki a legszebb 12 rajzot, ami a tulajdonos jövő évi naptárát fogja díszíteni. A beérkező rajzok sokasága meg lett szorozva bizonyos összeggel, és támogatást kapott egy beteg kisfiú. 
Örömünkre szolgált, hogy az októberi hónapban ilyen sokoldalú tevékenységen vehettünk részt. Már nagyon várjuk a következő lehetőséget, hogy tudjunk jó kis programokat szervezni. A helyzetre való tekintettel sajnos kisebb létszámmal.
Köszönjük a bizalmat azoknak akik minket hívnak, és  akik a programjainkon részt vesznek. 
 
Üdvözlettel:  a Gyermekbarát csapata
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

május 04.

-
május 9.

Csíkszereda, Erdély

XIII. Édesanyák Hete

Esemény
Csíki Anyák Egyesülete

május 17.

9:00

Nagyszőlősi Szelíd Lovas Népfőiskola