KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Élelmiszercsomagok a rászorulóknak Réven

2020. december 3.

Mottó: Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel. Teréz anya 

Több mint száz hátrányos helyzetű révinek,  idős, 70 év fölötti személyeknek, fogyatékkal élőknek, sokgyerekes családoknak juttatott el kedden tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat a Pro Rév Egyesület – a projektről, valamint az elmúlt kilenc hónap tapasztalatairól Hasas János, egyesületi elnök számolt be . 

A járvány kitörése óta eltelt kilenc hónap rendkívül nehéz időszak volt sok, amúgy is hátrányos helyzetű ember, család számára, hiszen sokaknak csökkent a bevétele, megszűnt a munkahelye, ugyanakkor az egyes szociális szolgáltatások is kevésbé voltak elérhetőek. Emiatt a Pro Rév Egyesület, a Révi Református Egyházközség a járvány kitörése óta fokozottan igyekezett felkarolni a rászorulókat, az önkénteseik, munkatársaik folyamatosan segítik azokat, akiknek erre szükségük van.  

  December elsején Réven a segítők egy újabb projektet indítottak útnak, amely révén valamelyest enyhíteni próbálják azokat a nehézségeket, amelyekkel a rászorulók a jelenlegi válságos helyzetben szembesülnek.  

Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, a község alpolgármestere elmondta: 98, tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot juttattak el 120 rászorulóhoz, elsősorban kisnyugdíjasokhoz, 70 év fölötti időseknek, de fogyatékkal élő személyeken, valamint néhány sok gyermekes családon is próbáltak ezúton segíteni. Hozzátette, külön köszönet illeti a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, annak elnökségét, akik a Körösszegapáti Önkormányzattal közösen támogatták az akciót. 

 Az élelmiszercsomagok, amelyeket kedden kezdtek el kiosztani, többek között Rév település, illetve a községhez tartozó más településeken( Köröstopa, Bertény) élő magyar rászorulóknak szereztek és szereznek örömet. 

Hasas János elnök  kifejtette, egyesületük küldetése az évek során nem változott, ma a hit megvédését, a magyar öntudat fenntartását, hagyományaink megörzését és a rászorulók megsegítését tekintik a legfontosabb célkitűzésüknek, és ott próbálnak segíteni, ahol szükség van rájuk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék