KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A Felvidéken megszerveztük az első online találkozót

2021. január 31.

A hagyományos személyes találkozó helyett a Szövetség a Közös Célkért társulás szervezében 2021. január 29-én először vettek részt a KCSSZ-hez és a Családlánchoz csatlakozott felvidéki szervezetek az interneten keresztül megvalósult találkozón.

 

Mivel a pandémia miatt közel egy éve nem volt lehetőség összejövetelek szervezésére, így szükségesnek láttuk, hogy a KCSSZ biztosította decemberben kiírt pályázati forrást a leghatékonyabban használjuk fel. Ezért olyan eszközöket és elektronikus programokat szereztünk be, amelyek által, ha korlátozottan, ám kisebb csoportban személyesen beszélgettünk egymással.

Először minden résztvevő elmondta hogyan érintette a koronavírus a munkájukat, milyen terveik vannak, illetve kölcsönösen mindenki kifejezte mennyire szükségét érezték, hogy annak a támogató társaságnak és beszélgetésnek, amit a KCSSZ és a Családlánc biztosít számukra.

Ugyanakkor közös tapasztalatként megosztottuk egymással, hogy a családok a Felvidéken rendkívül elzártan élnek, hiányzik számukra a közösségben eltöltött idő, ugyanakkor megfigyelhető egy folyamatos elszegényedés is. Több tagszervezeteknek 10-12 éve rendszeresen megtartott programját kellett felfüggeszteni, illetve elhalasztani, ami szomorúsággal töltötte el őket. Arról is szó esett, hogy mihamarabb szeretnék a személyes élményeket ismét visszahozni a mindennapi életbe, ezért amint lesz lehetőség elindítják a kiscsoportos foglalkozásaikat.

A találkozóra meghívtuk Márton Zsuzsa elnökasszonyt, aki ismertette a KCCSZ előtt álló idei évi feladatokat, beszélt a 2020-ban megvalósult célokról. Kiemelte a régiófejlesztést, amit nagyon fontosnak tartott egy olyan kárpát-medencei ernyőszervezet esetében, amely közel 100 tagszervezetet tömörít. A régiók összekapcsolása, a szervezet egészének működését biztosítják ezzel a szervezeti felépítéssel.

Kitért arra is, hogy a KCSSZ idén ünnepli 20 éves megalakulását, és ebből az alaklomból méltó módon szeretnének ünnepelni.

A közel kétórás beszélgetés után egymás társaságától felvillanyozva léptünk ki a ZOOM programból, azzal az elhatározással, hogy márciusban megismételjük a felvidéki online találkozót.

Örömünkre a vasárnap Vajdaságból érkezett hírek vettettek árnyékot, hiszen Krizsán Vilmos a felvidéki szervezetek vezetőinek, tagjainak kedves barátja volt.

Mindannyiunk nevében búcsúzok tőle: „Legyen neked könnyű a föld, barátunk…”

Hideghéthy Andrea

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék