KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Együtt játszik a magyar család

2021. február 21.

Híradás a (H)azám! a Kárpát-medence Nagy Családi Vetélkedő döntőjéről

 

Pandémia ide vagy oda, a kárpát-medencei magyarságot nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lemondjon dolgokról, álmokról, vetélkedőkről. 2021. február 20-án, ha nem is személyesen, de online megtartották a (H)azám! Nagy Családi Vetélkedőt, amelynek házigazdája a Kárpát-medencei Családszervezetek szövetsége volt, játékmesterei pedig a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület tagjai, Kurmai István és felesége, Szilvia.  A vetélkedő első két fordulóját 2020 tavaszán tartották meg, s az ott győztesen kikerülő hat család vett részt a döntőben: Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről, Magyarországról 1-1 család, Kárpátaljáról 2 család. Mind lelkesek, elkötelezettek, és talpraesettek.

 

A résztvevők előzetes feladatot is kaptak: meg kellett ismerkedniük egy másik családdal, és közös címereket rajzolni úgy, hogy csak a felét készítik el, majd a döntő alkalmával összeillesztik a két fél címert. Így született meg a három közös címer, virtuálisan, mégis gyönyörű egységben.

A résztvevőket Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke köszöntötte, aki kiemelte: „A játék örömforrás, kicsinek és nagynak egyaránt, egy “hely” ahol szabadon, vidáman, közösségben lehetünk, teljesen önmagunkat adhatjuk, félelem és szorongás nélkül. Gyógyít, feltölt, erőt ad a játékon kívüli időkre is. Úgy gondolom, hogy ma, a hosszú ideje tartó bezártság, állandó bizonytalanság idején erre van a legnagyobb szükségünk.”

 

 

A vetélkedő nagyon izgalmas volt. A magyar történelmet, irodalmat, az elcsatolt területek kultúráját érintő kérdések nehezek voltak, de minden résztvevő számára gazdagítóak. A visszajelzések a játék közben és után is azt tükrözték, hogy a magyar kultúra, történelem méltó arra, hogy minél jobban, pontosabban tanulmányozzuk, megértsük. A vetélkedő épp a Magyar Nyelv Napja előtti estén volt, és mondhatjuk, hogy a résztvevők meg is tesznek mindent a magyar nyelv továbbélése érdekében, hisz gyermekeikben él tovább a nemzet, a nyelv.

 

 

 A 12 felnőtt és 18 gyermek csatája és szórakozása a következő eredménnyel ért véget:
 

 

  1. Székely család (Erdély)
  2. Tímár család (Délvidék)
  3. Török család (Kárpátalja)
  4. Egyed-Hatos család (Magyarország)
  5. Iváncsai család (Felvidék)
  6. Tóth család (Kárpátalja

 

 

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége jóvoltából értékes vásárlási utalványokat kaptak a résztvevők.

Reméljük, hogy tovább folytatódik a Kárpát-medence játékban való összekapcsolása a jövőben, és új kapcsolatok bölcsőjévé válik ez a program is.

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

május 30.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi házának udvara

Gyermekmosoly, gyermeknapi rendezvény

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

június 05.

Csongrád, nagycsaládos egyesület közösségi háza

Családok Nemzetközi Napja és Apák Napja

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

augusztus 20.

Csongrád

Makk Marci IX. Nemzetközi Egészség- és Sportnap

Esemény
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete