KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Táncoktatás Köröstárkányon

2021. március 20.

A Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Egyesület a “Hagyományaink ápolása járványhelyzet idején” nevű pályázaton elnyert összeget (200.000 Ft) online táncoktatásra fordította.

Ezzel célunk az volt, hogy ebben a nehéz helyzetben ifjaink gyakorolják a néptáncot és ne merüljenek feledésbe az eddig tanultak. Hagyományaink megőrzését és ápolását tartjuk szemelőtt minden helyzetben. Nagyváradról Forgács Zsombor néptáncoktatót kértük fel, hogy tartson online táncoktatást és amint a helyzet megengedte személyesen is eljött tanítani, természetesen kisebb csoportokban a járványhelyzet szabályianak megfelelően. Szerencsére a járványhelyzet kedvezett és lehetőségünk adódott március 15. alkalmábol egy színvonalas műsort előadni, amely a köröstárkányi református templomban zajlott le. A gyerekeket felkészítette Forgács Zsombor oktató, valamint segítségére szolgált Micle Rozália tanítónéni is. A műsor a járványügyi intézkedéseknek megfelően zajlott le, amiben kb. 30 fiatal vett részt. Véleményünk szerint ez a támogatás hasznunkra szolgált a kultúránk megmaradásáért folytatott küzdelmünkben! A fiatalok nevében is köszönjük a támogatást!

Üdvözlettel, Gyulai Csaba elnök, Köröstárkány!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár