KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

X. Édesanyák Hete Csíkszeredában

2021. május 11.

Jubilál az egyesületünk, és több "gyermeke", éves szintű programja is egyúttal. Ilyen az Édesanyák Hete is, melyet először 2012-ben szerveztünk ezen cím alatt, mikor úgy döntöttünk, hogy bővítjük a témaköröket az egy héten át tartó előadásokkal, szakemberek bevonásával.

Mégis, vannak témák, melyeket sosem fogunk kihagyni, mivel hisszük, hogy a frissen anyává váló társainknak fontos lehet a tapasztalat, az új információk, lehetőségek.
Örülnénk, ha idén is velünk tartanátok, jelenlétetekkel erősítenétek abbéli hitünket, hogy a személyes találkozásokat, kapcsolódásokat nem lehet átvinni éppenséggel minden területre. Aki tud, mer, és még befér a 25 fős korlátozásba tehát, VÁRJUK szeretettel a megyeháza márványtermébe az alábbi program szerint.
Kérünk vegyétek komolyan a jelentkezést (https://forms.gle/MsN667Ds817rS73DA), és időben jelezzétek, ha nem tudtok mégsem részt venni (0756781951), tudjuk másnak átadni a helyet. Köszi!
A hét folyamán díjmentes foglalkozásra várják a kisgyerekeket és kísérőiket a Szent Ágoston Fejlesztő Központban, ahol Lőrincz Zsófia gyógypedagógus tart összesen 10 időpontban foglalkozást a kicsiknek. A programba beírjuk, viszont ezekre az időpontokra Zsófinál is szükséges jelentkezni 0753-073507 (nem csak a regisztrációs lapon!!!!) Ezek az alkalmak csakis személyes részvétellel zajlanak, online követésre nincs lehetőség!
Az idei jótékonysági felajánlásunk a 19 éves Biró Barnát illeti, a tombolaszelvények megvásárlásával az ő gyógyulásához járultok hozzá. Amennyiben tombolatárgyat ajánlanátok fel, kérünk írjatok nekünk üzenetet, vagy küldjetek smst ide: 0756781951. Barni történetéről itt olvashattok bővebben: https://liget.ro/eletmod/osszefogas-barni-gyogyulasaert
Időpont: 2021. május 10-15.,
Helyszín: Csíkszereda - Hargita Megye Tanácsának márványterme

A részvétel ingyenes, adományokat elfogadunk Barni részére.
 
Tiboldi Bea, Csíkszereda
 
program: 

Május 10., hétfő

16.00 - Találkozás a Vár-téren, a Születésfa meglátogatása, közös fényképkészítés
17.00 - Szívtől-színig színezőkönyv babára vágyóknak és váróknak - Műhely titkok. - Bakonyi Márti és Entz Sári perinatális tanácsadók, Budapest – zoom
18.00 - Gyerekek és fogászat; élmény, ami egy életre szól - Dr. Biró Mária fogorvos
Május 11., kedd
10.00 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 28-30 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 - Anyatest torna Páll Orsolya gyógytornásszal
11.30 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 11-14 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
13.00 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 6-9 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
- ebédszünet
16.30 - Anyák karanténban - Gergely Orsolya szociológus, egyetemi oktató, Sapientia EMTE, Társadalomtudományi Tanszék, Csíkszereda
17.00 - Hordozó eszközök kiválasztása mozgásfejlődés szempontjából - Hadnagy Ágnes gyógytornász, hordozási tanácsadó, Székelyudvarhely
18.00 - Kiút a bántalmazásból - György Enikő a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozó részleg vezetője

Május 12., szerda

10.00 - Erdélyi kismamaklubok - reggeli kávézás, beszélgetés a Ditrói Fészek édesanyáival
10.30 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 26-29 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 - A transzfertechnika ismertetése - kézműves foglalkozás Sándor Kata barkácsanyuval
12.00 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 14-18 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
13.30 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 9-11 hónapos babák részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
- ebédszünet
16.00 - A Gyermekek Háza szólistái, pásztorfurulyásai Anyák napi népdalköszöntője Ádám Rebeka vezetésével a Központi park színpadán
16.40 - Bölcsi- és ovimustra kérdezz-felelek - Márton Adél koragyermekkori nevelésért felelős Hargita megyei tanfelügyelő és Sógor Enikő alpolgármester
18.00 - A világ egy kamasz szemével - Gábor Zsuzsa iskolai tanácsadó , kinaesthetics tréner, szupervizor
Május 13., csütörtök
09.30 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 22-25 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
11.00 - Tulipánkészítés - kézműves foglalkozás Szabó Katával, MyCreativePlace
11.00 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 30-36 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
- ebédszünet
16.00 - Szülészeti zoom találkozó a Csíkszeredai Megyei Kórház orvosaival, szakembereivel
17.30 - Apa a hátvéd - Dézsi Réka dúla-tréner, coach, Budapest - zoom
18.30 - 18.30 - Szerethető vagyok? Legértékesebb kapcsolatunk: kapcsolatunk önmagunkkal - Kádár Enikő pszichológus

Május 14, péntek

09.30 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 18-22 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
10.00 - Háborítatlan szülés/születés - György Réka doula, Péter Boglárka moderátor
11.00 - Cseperedő díjmentes betekintő foglalkozás 22-25 hónapos gyerekek részére a Szent Ágoston Fejlesztő Központban - Lőrincz Zsófia gyógypedagógus
- ebédszünet
16.00 - Kötetlen beszélgetés az anyaságunkról, küzdelmekről, sikerekről, terveinkről, közösségünkről
17.30 - A szülő nő jogai - Geréb Emőke jogász, Marosvásárhely – zoom
18.15 - Valódi példaképek. Inspiráló történetek küzdelemről és kitartásról gyerekeknek, felnőtteknek - Kádár Annamária egyetemi adjunktus, pszichológus, Marosvásárhely

Május 15, szombat

11.00 - tombolahúzás, sorsolás online 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék