KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Kürti Cserkészszülők Klubja

2021. május 26.

Szövetségünk nagy százaléka „belenőtt” a cserkészetbe. Gyerekkoruntól éljük át ennek a csodavilágnak minden kalandját, szépségét, vidámságát és kihívását. 

El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha most felnőtt fejjel találkoznék ezzel az életmóddal először. Szerencsére szövetségünk (Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség) úgy gondolta, igenis teret kell adni a felnőtteknek arra, hogy megismerhessék a cserkészetet, ezért 2016-ban meghirdette az első alapképzését. Vártak ide cserkész szimpatizánsokat, segítőkész önkénteseket, olyanokat, akik mindig csak a sarokból lesték a cserkészeket, és mindig vágytak hozzájuk, csak már túl idősnek gondolták magukat. Vártak barátokat, ismerősöket, akiket kívülről lenyűgözött ez a csodavilág.

Erre a rendezvényre érkezett meg Kürtről 5 anyuka, akik éveken keresztül hallgatták és láthatták cserkészgyermekeik élményeit és úgy döntöttek, megnézik ezt maguknak közelebbről is. Tanultak a cserkészetről, őrsben mozogtak, játszottak, cserkészkedtek. A jól sikerült hétvégét egy cukrászdában zárták, ahol eldöntötték: folytatni szeretnék. Ez volt az a történelmi pillanat, ahol megalakult a Kürti Cserkészszülők Klubja.

Azóta 5 év telt el, és a klub virul! Az évek során bővültek, kékfestő egyennyakkendőjükben szinte az összes cserkészrendezvényünkön ott vannak. Sőt, nem csak hogy ott vannak, szervezik is! Már évek óta rendszeresen meghirdetik a Ciglédi brigádot, amelynek keretén belül falunk kegyhelyét tisztítják és rakják rendbe. Csapatunk vezetőinek közös farsangi mulatságot szerveztek, felnőtt őrsünknek vidám retró-összejövetelt. Már hónapokkal minden Kőtésfesztivál előtt nekiállnak búzát válogatni, levet készíteni, kőtést sütni, hogy aztán azt a cserkészcsapat eladhassa, ezzel is plusz bevételt szerezve. Annyit sütnek, hogy még a borfesztiválon is azt áruljuk. A falusi rendezvényeken finom rétessel, kedvességgel és vidámsággal képviselik a csapatunkat. Táboraink legfinomabb ételeit ők készítik, dacolva az elemekkel és a folyton leeresztő gumimatracokkal. Régi karácsonyi szokásokra tanítanak bennünket, süteményt sütnek velünk, és forró csokit készítenek a csapatakciókra. Egy alkalommal egy öregcserkész-előadást is szerveztek a faluban. A rengeteg segítség, támogatás, közös program mellett természetesen rendszeresen tartanak őrsi gyűléseket, ahol mentoraik segítségével saját magukat képzik, együtt tanulnak, játszanak, énekelnek, szórakoznak, cserkészkednek.

Nem tudunk elég hálásak lenni a rengeteg támogatásért, amit Tőlük kapunk. Falunk polgármestere is hasonlóképpen érezhet, hiszen 2018-ban a Kürti Cserkészszülők Klubja megkapta Kürt Község Polgármesterének Díját a cserkészcsapat munkájának támogatásáért és a Cigléd kegyhely helyreállításáért végzett odaadó és példás munkájáért.

A kürti csapat tagjaként azt gondolom, hatalmas kincsek ők nekünk és még nagyobb kincsek egymásnak. Hálás vagyok értük, és azért, hogy volt merszük felnőttként belevágni ebbe az életre szóló kalandba, amit mi csak cserkészetnek hívunk. Bízom benne, hogy ez az írás löketet ad olyan felnőtteknek, akik mindig is kíváncsiak voltak rá, csak már „túl öregnek” gondolták magukat ahhoz, hogy belevágjanak. Ebből sosem lehet kinőni, és sosem lehet túl későn kezdeni. Legyen a Kürti Cserkészszülők Klubja egy motiváló példa erre!

 

Sütő Zsuzsanna  



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék