KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Esterházy János emléknapot tartottak Nagymegyeren

2021. július 9.

Az Esterházy és a Széchenyi emlékév kapcsán 2021. július 3-án Esterházy János emléknapot szervezett a nagymegyeri 23. számú Arany János cserkészcsapat, a Fészek polgári társulás és a nagymegyeri Római Katolikus Plébánia a Fészek Ifjúsági Központban.

A megnyitón köszöntötték Szemereki Zoltánt, a Széchenyi Társaság elnökét, Gubík Lászlót, a Szövetség a Közös Célokért elnökét, Molnár Imre szociológust, történészt, Holényi Gergő, Nagymegyer polgármesterét, a Kéknefelejcs népdalkör tagjait és Sörös Zoltánt, a 23. számú Arany János cserkészcsapat parancsnokát.

A kiállításon Boráros Imre színművész adta elő Kulcsár Ferenc Esterházy János ismeretlen levele című művet. A megnyitó után átadták az Esterházy János információs táblát, amelyet Mahulányi József római katolikus esperes áldott meg, majd a szervezetek közösen megkoszorúzták Esterházy János emléktábláját. Csémi Csillag Virág gitárjátéka szólt a koszorúzás közben.

Esterházy János boldoggá avatásáért és hálából a nagymegyeri cserkészmozgalomért a Szent Miklós plébániatemplomban tartottak szentmisét a híveknek. A szentmise után a cserkészek megkoszorúzták a Fészek Ifjúsági Központ falán elhelyezett emléktáblát, ezzel is emlékezve cserkészelődeikre.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár