KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Szeptemberi hírek Erdélyből

2021. október 8.

Kedves Barátaink!

Szeptemberben több erdélyi szervezet tartott közös programot a Szövetséggel. Ezekről, és egyéb önálló programokról olvashattok a lenti hírlevelünkben, és igencsak reményteljesen nézünk az október közepén, Csíkszeredában esedékes régiós találkozó jelenléti megvalósítására, mivel sok megbeszélnivalónk gyűlt össze a világjárvány miatt kihagyott, halasztott személyes találkozások miatt.

Fogadjátok szeretettel a tagszervezetek beszámolóit!

 

Életfa Családsegítő Egyesület – Kolozsvár, Deme Ilona elnök beszámolója:

Szeptemberben az egyesület Összefogás az életért projektjének keretén belül beteg gyermekek kezelési költségeire szerveztünk adománygyűjtéseket. A kiemelt programok mellett az egyesület napi rendszerességgel folytatja a megszokott, ismert programjait, így a tanácsadások, terápiák gyermekek, serdülők, szülők, családok számára állandó jelleggel biztosítottak. Folyamatosan működtetjük a közösségi oldalakon működő csoportjainkat, ahol különböző tematikákban kérhetnek segítséget, tanácsokat a családok, illetve a bazár csoportot, ahol a szülők gyermekruhákat, könyveket, játékokat adhatnak el, vásárolhatnak.

 

Pro Agriensis Egyesület – Egri

Az Egyesület elnöke, egyben a KCSSZ elnökasszonya részt vett a Budapesten, szeptember 23-24-én megszervezett IV. Demográgiai Csúcson.

Szeptember végén Kaplony, Csomaköz és Mezőterem mellett Egri községébe is ellátogatott az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány delegációja, akik a 2020-ban sikeresen pályázó fenti Szatmár megyei települések számára hozta el az Ovi-Sport Pályát, amely nem csak egy műfüves sportpálya, hanem komplex jellegének köszönhetően speciális fejlesztő játékokra is alkalmas tér. Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje, a határon túli magyarság és az utánpótlás elkötelezett támogatója, bő évtizede hozta létre az Alapítványt, azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson az óvodáskorú gyermekek mozgásához, képességeik fejlesztéséhez, sportolásukhoz, utánpótlás-neveléshez — méghozzá egy különleges, innovációs sportpályával, amely egyrészt a mindennapos, szabad levegőn való mozgás mellett lehetőséget teremt az aprónépeknek a különböző csapatjátékok (foci, kosárlabda, röplabda, kézilabda, tollaslabda stb.) megismerésére, másrészt komplex jellegének köszönhetően speciális fejlesztő játékok — például beszédhiba-korrigáló — játszására is, valamint a tartós vagy részleges mozgássérültek rehabilitációjára is alkalmas. A Csűry Bálint Általános Iskola udvarán házigazdaként Hrenyu Péter igazgató köszöntötte a vendégeket, gyerkőcöket és szüleiket, örömét fejezve ki, hogy még jobb és modernebb körülmények között zajlik majd az oktatás. A sportpályát Tolnai János református lelkipásztor áldotta meg, a 100. Zsoltárra építve gondolatait — nem véletlenül, hiszen az az egyik legszebb hálaadó zsoltár, s mint hangsúlyozta: Istentől nem csak kérni kell, de amit ad, azt meg is kell köszönni. „Nagyon sok a gond, súlyos járvány van, drágul a mindennapi élet, de az a kor sem volt jobb vagy könnyebb, amikor ez a zsoltár született. Amikor hálát adunk, hitet is vallunk. S miért tudjon a magyar ember hálát adni Mohács, Trianon, Don-kanyar vagy a magyar nemzet teljes eltűnését hangoztató jóslatok után? Mert nem tűntünk el, mert megújulnak templomaink, mert óvodák és ilyen innovatív sportpályák épülnek. Igen, van miért hálát adni. A Jóisten gondoskodik rólunk” — nyomatékosította.
Köszöntőjében dr. Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa kiemelte: egy-egy ilyen sportpálya az Aranycsapat szellemiségét viszi tovább mobiltelefonnal fertőzött világunkban, lehetőséget teremtve arra is, hogy egy-egy jövendőbeli magyar sportoló kiindulópontjává váljon. Szabó Elek polgármester üdvözletét követően Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke Széchenyi szavait idézve pillantott vissza kicsit a múltba, felidézve, hogy honnan indultak: 2016-ban még egy régi pékség épületében működött az óvoda, amelyben nem volt vezetékes víz, a csöppségeket az udvari, pottyantós WC-be vitte ki a dadus — ma pedig nem csak új épületben működik a hosszított programú napközi, de kinti, modern játszótere és most már speciális sportpályája is van, s „nagy lépéseket tehetnek kis cipőben”. A gyermekek szabad levegőn való mozgásának fontosságát hangsúlyozta Kátai Attila, az Erdélyi Polgári Egyesület elnöke is, és mint mondta, eddig öt erdélyi megyében 14 hasonló pálya épült meg, de feltett cél, hogy minél több magyar óvoda udvarára eljuttassák, hiszen versenyképes oktatáshoz versenyképes óvoda, iskola kell.
„Mindig mondom, hogy Szatmár megye rendkívül gazdag — legnagyobb kincsei a gyermekek. Én pedig köszönöm mindenkinek, akik ezekből a ma még kicsi kövecskékből igazi ragyogó gyémántokat csiszolnak” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök, majd az apróságokhoz fordulva azzal folytatta: „Ha nem is lesztek élsportolók, de megtanuljátok szeretni a mozgást. Bízom benne, hogy mire ovisokból iskolások lesztek, működni fog a fociakadémia is, hogy — miért ne — Egri ne csak Csűry Bálint nyelvészről és néptáncosairól legyen híres, hanem sportolóiról is.” Mint kifejtette, valahányszor dr. Grezsa István Szatmárba érkezik, akkor vagy egy alapkövet tesznek le, vagy avatnak. „Nem bánnánk, ha minden héten jönne — köszönet neki az óvodáinkért, iskoláinkért és templomainkért. Amit cserébe ígérhetünk, az az, hogy tovább erősítjük oktatási rendszerünket, tovább küzdünk az anyanyelvi oktatásért” — mondta.

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke, dr. Molnár Andrea röviden bemutatta magát az alapítványt és az innovatív sportpályát, amely hosszú éveken át tartó tervezői, kivitelezői, óvodapedagógusi és futballedzői egyeztetés eredményeként jött létre, s 2013-ban innovációs nívódíjjal ismerték el. „Kérjetek, és adatik: én kértem dr. Grezsa Istvánt, hogy vigyük el ezt a sportpályát minél több Kárpát-medencei óvodába — megadatott” — fogalmazott elérzékenyülve.
A köszöntőket követően az ovisok egy-egy vidám gyermekverssel mondtak köszönetet a pályáért, majd az iskola néptánccsoportjának két párja mezőségivel táncolta körbe Csűry Bálint mellszobrát — a szalagátvágást követően pedig természetesen a kicsik vették birtokukba mozgó-játszó helyüket, alig lehetett visszaterelni őket az épületbe uzsonnázni.

 

 

Homo Novus Egyesület – Segesvár

Megtartották a VII. Küküllőmenti Sokaldalom programot, melyen a 120 fellépő táncos mellett a járványügyi szabályozás értelmében további 80 helyi, és határontúli résztvevőnek tudtak helyszínt biztosítani. A Csíkszeredai Főkonzulátus részéről Márki Dániel konzul köszöntötte a résztvevőket, akik Szombathely, Kőszeg, Zalaegerszeg, Nyíregyháza és Nyírcsahojból érkeztek, Erdélyből pedig többnyire a térségből, Székelykeresztúrról, Gyulakutáról, Marosludasról. Az esemény elszámolása folyamatban van, fényképeket az októberi hírlevelünkben teszünk közzé. A program a KCSSZ közös szervezésével jött létre.

  

Csíki Anyák Egyesülete - Csíkszereda

Az egyesület 2012. májusa óta szervezi havi rendszerességgel a helyi sürgősségi kórházban, kórházzal közösel a szülészeti látogatásokat, melyre a covid19 előtt 85 alkalommal tudtak ellátogatni a helyi fiatal családok. Akkoriban Kiss Gyöngyi osztályvezető főnővér mutatta be a kórtermeket, szülészeti és újszülött osztályokat, hasznos információkkal ellátva a kíváncsi résztvevőket. A találkozások elején szkeptikus hozzáállással fogadta a kórházi személyzet a kismamák és párjaik, olykor nagymamák jelenlétét az amúgy zárt Szülészeti osztályon, de fokozatosan bizonyosodott be az a valóság, hogy a láthatóság ereje mennyire átszövi a későbbi találkozást anyuka és orvosa, az ellátó személyzettel egyaránt. Megtörtént a felismerés az intézmény részéről is, hogy ez a pár órás felvilágosítás mennyire megkönnyíti olykor a személyzet dolgát, az alkalmakkor elhangzó ismertek birtokában az érkező családok már otthonosabban mozogtak a folyosón, szülőszobán, és mindenkinek könnyebb volt ez az átmeneti időszak. A világjárvány beállta után viszont hosszú hónapokon keresztül felfüggesztették a kapcsolatot is az édesanyákkal, ezért az Egyesület 2020. áprilisában létrehozta a Várandósok covid19 idején FB csoportot, és itt próbált értekezni a sokszor pánikban lévő kismamákkal. Sok havi kopogtatás után, végre a kórház nyitottságot mutatott zoomon tartandó szülészeti látogatásokra, és 2021. márciusában újraindultak a „látogatások”, viszont nem a helyszíni bemutatással, hanem bizonyos osztályok szakmai vezetői részéről, útbaigazítást biztosítva a bejelentkező kismamáknak, akik kérdéseket is tehetnek fel az orvosoknak. Március után májusban, az Édesanyák Hete keretén belül tartottak találkozást, majd júliusban, és szeptemberben is. Fontos lenne ezt az alkalmat havi gyakorisságúvá visszaállítani, és nagyobb környezetben meghirdetni, elérhetővé tenni még több szülés előtt álló kismama számára. Ezen is munkálkodik az egyesület. A szeptemberi találkozáson rekordszámú, 56 résztvevő jelentkezett be, és igazán hangulatos beszélgetést hallhattak a résztvevők, sok új információval.

 

 

Szeptember 23-25-e közt közösen a KCSSZ-szel a Csíki Anyák Egyesülete megszervezte az első teenSTAR szexuálpedagógiai képzését a gyimesfelsőloki Borospatakán a Gyimesi Skanzenben a Nagy Imre Általános Iskola VIII.D. osztályában tanuló 28 diák számára. A képzést Lepedus Istán tréner, és Fikó Enikő, mindketten teenSTAR képzett oktatók tartották. Az átfogó program eredeti metodológiája iskolai térben alkamazandó 20*2 órás foglalkozást tartalmaz, de mivel a járványügyi mutatók nagyon befolyásoltak minden programot a térségben, ezért különleges engedéllyel a budapesti teenSTAR Magyarország Egyesület részéről a program 2,5 nap alatt vállalható volt, utólagos kiegészítésekkel.

Szeptember 25-én negyedik alkalommal emelték magasba gyerekeiket a csíkszeredai szülők, ugyanis az Egyesület következetesen részt vesz a budapesti székhelyű Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által szervezett rekordkísérletet felállítandó családi programon, így idén is sikerült egy kisebb programmal készülni a résztvevők számára, így délelőtt 11 órától Fazakas-Timaru Carina néprajzkutató tartott Ringató foglalkozást a kicsiknek a Csíki Játékszín előtti téren, majd pontban déli 12 órakor megtörtént a gyermekek meglendítése a levegőben, élő kapcsolásban Budapesttel, és ezek után Nagy Szidónia Éva édesanya festegetett gyerekarcokat, mancsokat a napsütőtte helyszínen. 72 felnőtt 95 gyermeket emelt a magasba, színes karszalagokkal, emlékbe. A rendezvény fővédnőke továbbra is Böjte Csaba atya volt, és a rekordkísérlet fő célja a szervezők szerint, hogy „egy gyereket felemelni annyit jelent: elfogadni, megmutatni, átélni, hogy miénk lehet az életnek ez az adománya, és egyben meg is mutatjuk őt vagy őket a nagyvilágnak, mert családban élni jó dolog!”

Egyik kedves egyesületi tag így köszöntötte az emelés élményét versben:

Felemellek, édes fel, fel, magasan a fejem fölé,

az erdők fölé, a hegyek fölé, 

 erőm és gyengeségem fölé, egész valóm fölé...

és tartalak örökké.

Míg élek emellek: gondok és remények fölé, múlt és jelen fölé, 

fel,fel, fel, egyre feljebb.

 

  1. Csíx. szept. IruL

Fényképek: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=csikianyakegyesulete&set=a.4359371810811667

A Magyar Népmese Napján, szeptember 30-án ünnepelték a X. Böngésző játék díjátadóját a Csíki Játékszín nagytermében 9-11 óra közt, amikoris a budapesti nemzetközi mesemondó Zalka Csenge Virág mesélt tréfás és furfangos meséket a világ népeitől a Petőfi Sándor és a Nagy Imre Általános Iskolák alsótagozatos iskolásainak. A rendezvényen összesen 423 gyerek vett részt, és ezek pedagógusai. A szervező Egyesület ajándékba kínálta ezt, az amúgy támogatásból megvalósítható programot mindazon kisdiákok részére, akik az elmúlt 9 évben valaha is részt vettek a jubiláló olvasást népszerűsítő 7 fordulós pályázaton. Nagy élmény volt látni, hallani azt az önfeledt kacagást, melyet a világjárványt már-már teljesen kiiktatott az emberek hétköznapjaiból.

Fényképek a rendezvényről:   

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=csikianyakegyesulete&set=a.4354478954634286  

Októberi előzetes a vírushelyzet függvényében: Babahordozó Hét megszervezése, szülészeti zoom, 10 éves születésnapi gyerekkoncert az erdővidéki Kelekótya Együttessel.

 

Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Egyesület – Köröstárkány

Az egyesület szeptember 3-5-e közt részt vett tánccsoportjával a Feketekörös-völgyi Magyar napokon, mely program keretén belül 3-án Magyarremetén léptek fel náptánccal, 4-én Tárkányban gulyásfőző versenyt szerveztek, ahol a gyerekek is főztek, és díjban is részesültek. Szombaton este a helyi kulturotthonban szintén fellépett a tánccsoport. A program vasárnap, 5-én Belényesben zárult.

A hónap végén, 25-26-án Biharkeresztesen vettek részt egy programon, ahol a hagyományőrző egyesület néptáncelőadással gazdagította a rendezvényt.

 

 

Pro Tharkan Egyesület – Köröstárkány, Benedek Kata beszámolója alapján:

Szeptember 25-26-a között második alkalommal tartották meg a Gyepüőr találkozót, melyet idén sikerült közös programként szervezni a KCSSZ-szel.

Első nap: a határon túlról érkezett és a helyi vendégek fogadása után megkezdődtek a programok. A kisebb gyerekek helyi motívumokat felhasználva cserépedényeket festettek. A nagyobbak íjász versenyen vettek részt. Ebéd után a Béli hegyekben kirándultak a résztvevők, ahova terepjárók segítségével jutottak fel és csodálkozhattak rá a helyi táj szépségeire. Túravezetőjük Gábor Ferenc volt. 

Ezt követően a köröstárkányi kultúrotthonban érdekfeszítő előadásokat hallgattak Zentai Ákos, Born Gergely és Pápai Zoltán előadásában. A jó étvággyal elfogyasztott vacsora után a Körös-parton tábortűzzel zárták a napot. Vasárnap a közös reggeli után ellátogattak az európai hírű kiskohói Medve barlangba. 

A rendezvény zárásaként a résztvévők lerótták kegyeletüket a köröstárkanyi hősök és mártírok emlékművénél. A búcsúebéd és a délutánba nyúló beszélgetések után vendégek elköszöntek. Az eseményen közel 150-en vettek részt 3 különböző helyszínen, és külön öröm volt a szervezők számára, hogy a tiszavasvári Szabó család is részt vett a rendezvényen 5 gyerekükkel.

Több fényképet itt találnak: https://www.facebook.com/ferenc.gabor.315/posts/4173847182742287

 

Rekettye Kulturális Egyesület – Nagykároly

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Egyesület és az Udvarhely Néptáncműhely közös együttműködésével egy év kihagyás után szeptember 10–11-én megtartották az Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen, ahol kiegészítő programpontként két napon át kézműves kirakodóvásár és kézműves-foglalkozások zajlottak a városi minifocipályán, volt borkóstoló, több gyermekelőadás, és két kiállítással is. A rendezvényen részt vett az Egyesület is.

Fontos esemény történt mindeközben Nagykárolyban, ugyanis szintén szeptember 11-én az Egyesület állandó táncpedagógusa Maier Reimond átvette a Nagykároly és Vidéke kulturális díjat a helyi Petőfi-bál keretén belül. A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület idén első alkalommal adott át díjat egy, a város és környéke kulturális életében aktív szerepet játszó személynek. Az egyesület képviselői, a díj odaítélésében a Nagykároly és Vidéke hetilap olvasóinak közreműködését kérték.

Forrás: https://anziksz.com/maier-reimond-vehette-at-a-nagykaroly-es-videke-kulturalis-dijat/magunk-kozt/2021/09/14/

Szeptember 19-én tanévkezdő erdei sétán vettek részt az egyesület tagjai.

Közben az egyesület szeptember 23-án meghirdette az állandó helyi népi hagyományokon alapuló képzéseit.

 

 

Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete - Székelyudvarhely

Szeptemberben, az augusztusi 3 hetes nyári szabadság után újraindultak a rendszeres programjaik: Kismamatorna, a Baba-mama, az Ölbeli játékok-mondokázó és a Gyermektáncház csoportjaink. Az ölbeli játékokat „kinövő” csoportba járó szülők részéről igény fogalmazódott meg egy Tipegő tánccsoport megalakulására, mely most az iskolakezdéssel indult útjára.   

Szeptember közepén megszervezésre került az Őszi Bababörze – Használtruha Csere - Bere Vásár melynek célja, hogy a családok egymást segítsék kinőtt ruhák, cipők, játékok, babakocsik és egyéb babázás, kis és nagyobb gyermekkorban használt tárgyak, eszközök csereberélésével.

Szintén a Családok hete rendezvényen fogalmazódott meg az igény a családok részéről, hogy szeretnének egy interaktív családos hordozós napon részt venni, így került megszervezésre a „Hordozós workshop – Mindent, amit a hordozásról tudni kell„ gyakorlati felkészítő, mely nagyon családias hangulatban telt.

Október 10-én egyesületük  részt vesz a Székelyudvarhelyi Közösségi Alap által 10-ik alkalommal megszervezésre kerülő Fuss neki! adománygyűjtő  sporteseményen, melyre az Egyesület „Ölelésben” című projekttel jelentkezett, mely adománygyűjtő projekthez örvendetes módon több apa és külföldről bejelentkezett Nagykövet is csatlakozott. Terveik szerint ez a nap is családias hangulatban zajlik majd.

 

Gondviselés Segélyszervezet – Kolozsvár

Családi napot tartott a Segélyszervezet a székelykeresztúri kirendeltségén szeptember 25-én, ahol a sérült gyermekek szüleikkel együtt találkozhattak a normal fejlődésű gyerekekkel, szüleikkel.

 

 

 

Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ

HÁZASPÁROK HÉTVÉGÉJE 2021

A gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációs bizottsága idén is megszervezi a házaspárok lelki hétvégéjét. A szeptember 24-e és 26-a között sorra kerülő lelki programnak ezúttal is a csíksomlyói Jakab Antal Ház ad otthont. A hétvége jó lehetőség, hogy a résztvevő házaspárok rövid időre kiszakadhassanak a hétköznapok rutinjából, egy-egy témát körüljárva egymáshoz közelebb kerülhessenek, Istenre hangolódhassanak és így együtt haladjanak a lelki fejlődés útján.

Az esemény mottója: Kapcsolatépítő konfliktuskezelés.

A rendezvény a már több éven át megszervezett családkonferenciák hagyományát követi, az előadások, tanítások szellemi táplálékot nyújtanak, de a házaspároknak lehetőségük lesz az elcsendesedésre, a közös beszélgetésekre is.

A meghívott előadó Uzsalyné dr. Pécsi Rita közismert neveléskutató, pedagógiai szakértő, művészetpedagógus lesz, aki 1991 óta férjével együtt a Schönstatt-családmozgalom tagjai, négy gyermek szülei. A pécsi neveléskutató zenét, retorikát, pedagógiai pszichológiát, stratégiai és projekt-menedzsmentet, üzleti kommunikációt, általános és szakdidaktikát, nevelés- és módszertant tanult és tanított, nevelési, önnevelési, életvezetési témájú előadásait sokan kedvelik és követik. Pedagógiát tanított a pécsi és debreceni tudományegyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Széchenyi Egyetemen, jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense. A személyiség hatékony fejlesztése, az érzelmi intelligencia humán tőkévé alakítása érdekli, meggyőződése hogy a szülő, a pedagógus a tanítás-nevelés során nem csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot kell átadjon a gyermeknek. Legutóbb 2018-ban volt egy családpasztorációs rendezvényünk meghívott előadója.

A hétvégén – pénteken és szombaton – velünk tart Szénégető István a főegyházmegyei családbizottság titkára, a marosvásárhely-remeteszegi Szent Család templom plébánosa is.

TERVEZETT TÉMÁK:

  1. Növekedni a szeretetben: örömök és nehézségek (Amoris Laetitia-morzsák házaspároknak)
  2. A (le)építő kritika
  3. A harag kezelése
  4. Kapcsolatban élünk, vagy online vagyunk?

 

 

Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete – Kovászna

2 busznyi nagycsalád képviselte a Tündérvár Egyesületet a VIII. Csángó Tánc- és Hujjogató Fesztiválon a moldvai csángó Magyarfaluban, 2021. szeptember 25-én, ahol 30 településről közel 600-an vettek részt. A kovásznai egyesület gyermekfoglalkozásokat biztosított magyar nyelven a csángógyerekeknek, szerepjátékokkal segítve, erősítve őket, hogy használják bátran egykori anyanyelvüket. A rendezvényen böllérkedéssel is besegítettek a szervezőknek J.

Fényképek itt: https://www.facebook.com/mcsmsz.Moldva/posts/2684749958495863

Videó a programról: https://www.facebook.com/1499060163731521/videos/233304438841490

 

Szent József Nagycsaládosok Egyesülete – Székelyudvarhely, Juon Annuska elnök tudósítása:

Szeptember 5-én a helyi Kis Szent Teréz Plébánia szervezésében az Egyesület nagycsaládjai részt vettek a Homoródremetén tartott családi napon, ahol egész napos foglalkoztatáson töltekeztek a családok. Később részt vettek a városban zajló Erdélyi Táncháztalálkozón, és október 15-én készülnek az Élelmiszer Világnapja alkalmából tartott, a Vöröskereszt és a Rotary Clubok által szervezett adománygyűjtésre. Ezen alkalomból az élelmiszerek szétosztásában is szerepet vállal a nagycsaládos szervezet, játékokat és ruházati cikkeket is osztanak a térségben élő nyilvántartott rászoruló- és nagycsaládoknak.

 

 

Pro Rév Egyesület – Rév, Hasas János elnök tudósítása:

Szeptember 27-október 2 között harmadik alkalommal szervezett  nemzetközi festőtábort  a Pro Rév Egyesület. Az Alföld, a Hortobágy, a vágtázó mének, a nádasok szerelmesei egy héten keresztül a Sebes-Körös menti település, a helyi szoros szépségeivel ismerkedtek és festményeiken keresztül örökitették meg azokat. A rendezvényt a Communitas Alapitvány is támogatta.


A helyi amatőr festők mellett  Valik Zagyva Sándor, Bán Tibor, Bimbó Tamás, Farkas Ilona híres anyaországi festők alkottak az idei táborban, tudjuk meg Hasas Jánostól, a rendezvény egyik  szervezőjétől. De kik is voltak a résztvevők, akik Csapláros László szoboszlói galleria tulajdonos kíséretében érkeztek Révre?

Valik Zagyva Sándor festőművész 1959-ben született Püspökladányban. 1990 óta foglalkozik hivatásszerűen képzőművészettel. Alkotásai kedvenc témái: Hortobágy, a puszta, a tanya , valamint ezek állat-,és növényvilága. Szívesen készít portréfestményeket ill. grafikákat is. Több kiállításon vett már részt, alkotásai több hazai,és külföldi gyűjtőnél megtalálhatók. Európa géniusz díjas alkotó. 

Bán Tibor 1963-ban született Kecskeméten. Mesterei Bozsó János (Munkácsy-díjas) és G. Móricz Róbert festőművészek. Faszobrászatot is tanult. Bán Tibor az Alföld festője, a rónák szerelmese. A rónán legelésző gulyák, dobogva vágtázó mének, az ostorpattogások, a csikósok kurjantásai, az elemi erővel tomboló fergeteg, a nádasok, az ezerarcú Alföld megannyi bizonyítéka.A színekkel való mesteri bánni tudás mellett Bán Tibor erőssége kiváló kompozíciós képessége. Festészetében kiemelt jelentősége van a fénynek. A napfény olykor valósággal betör a képek mezejébe, elönti és átszínezi a tájakat. Bán Tibor realista festészete romantikus elemekkel tarkított. A tájképfestést érzi legközelebb magához, de portréi, életképei hasonlóképpen festőiek és kifejezők. Ecsetkezelése finom, már-már bravúros. Festményei Ausztria, Németország, a volt Jugoszlávián kívül Japánba is eljutottak. Rendszeresen részt vett alkotótáborok munkájában.Magyarország egyik legjobb lovasfestője.  

Bimbó Tamás 1968-ban született Kecskeméten. Már gyermekkorában egyik kedvenc időtöltése a festés és rajzolás volt. A 20-as évei elején ismerkedett meg későbbi mestereivel, Bán Tiborral és Gayer-Móricz Róberttel. Az ő munkáik inspirálták, hogy sok év után ecsetet ragadjon. 1994 óta a festészet elkötelezett híve. Festői pályafutása eleje nem volt viszontagságoktól mentes, de mestereinek és kitartásának köszönhetően túljutott a kezdeti nehézségeken, és mára alkotásai nagy része megtalálható Magyarországon kívül is. 

Fazekas Ilona Hajdúszoboszlón él és alkot. Képei a realizmus jegyében születnek. 

A révi vizesés, a Sebes-Körös,a révi szoros , csak néhány dolog amiket az alkotók vászonra vittek. Festményeik mellett Ovi D.Pop nagyváradi fotóművész alkotásaiból nyilik majd kiállitás Réven, amelynek a megnyitójára a Magyar Szórvány Napja keretein belül, november 13-án a helyi inkubátorház kiállitó termében kerül majd sor. A kiállítás anyaga ezt követően Szoboszlóra, a helyi művelődési házba kerül át.  

Közelgő októberi program:

"Fiatal életek indulója" címmel kerül egy év kihagyás után ismét megrendezésre a Sebes-Körös menti Juhász Viktor szavalóverseny 2021. október 16-án, szombat délelőtt 11 órai kezdettel Réven a művelődési házban a Pro Rév Egyesület szervezésében. A tizenhatodik ízben megrendezésre kerülő megmérettetésen a versenyzők egy szabadon választott vers előadásával öt korosztályban: óvodások-nulladik osztályosok, I-II., III-IV., V-VI illetve VII-VIII. osztályosok kategóriájában mérhetik össze tehetségüket. Jelentkezni Juhász Ilona óvónőnél lehet , mobil 0758860072, október 14-ig.  A szavalóverseny fővédnöke dr. Pető Csilla egyetemi tanár.        

 

Korábbi felvételek Hasas János elnök személyes tulajdonából:

 

 

      



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék