KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Mosonmagyaróváriak októbere

2021. október 27.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2021. október 9-én rendezte meg a XXII. Mosonmagyaróvári Civil Napot.

A rendezvény egyik programja volt a civil börze, melyen dokumentumokkal (fényképek, plakátok, a közösség által készített termékek, kiadványok, korábbi kitüntetések stb.) mutattuk be közösségi tevékenységünket a város lakóinak.

 

 

Szőlőszüret Ásványrárón

 

Október 9-én tartottuk Egyesületünkben a IV. Szőlőszüreti rendezvényünket is Ásványrárón.
Faragó Miklós és felesége Edina várta a tagságunkat az immár hagyományosnak mondható napon. Még az égiek is a sietségünkre siettek, mert egy borongós hét után ragyogó napsütésben, csodálatos
időben lehettünk együtt. A kiérkező családok  szemezték az előző nap leszedett szőlőt, préselték a mustot,  és indulhatott a lekvárfőzés is. Az udvaron elhelyezett padoknál folytatódott a nap közös ebéddel, majd beszélgetéssel. A gyerekek és felnőttek egy kis szusszanás után vállalkoztak egy sétára is, közösen mentek ki a Duna partra, de még játszóterezésre is jutott idő. Közben Edina és lelkes segítői is végeztek a lekvár főzéssel. Ajándékként minden résztvevő egy üveg mustot és lekvárt kapott emlékül. Bizony estébe hajlott már az idő, amikor búcsúztunk a házigazdáktól.

 

Egyesületünk is csatlakozott az országosan meghirdetett ”TeSzedd!” – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” hulladékgyűjtési akcióhoz, amelyet az önkormányzat koordinált.

Október 22-én fél négykor gyülekeztünk a kijelölt helyen. Zsákokat és kesztyűket az Önkormányzat biztosította. A szemerkélő eső szerencsére csak pár percig ijesztegetett bennünk és így végrehajthattuk a vállalt feladatot, amellyel hozzájárultunk környezetünk tisztán tartásához, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséhez, a szebb és élhetőbb környezethez.

 

Szeretet ízei program

Október 25-én szeretettel vittük és adtuk át egyesületünk tagjai által  szeretettel adott, üvegbe zárt napfény által érlelt gyümölcsöt, zöldséget.

Tagjainktól 81 üveg befőtt, lekvár, paradicsomlé, savanyúság gyűlt össze.

Az üvegeket a NOE által kért módon felcímkéztük, majd feldíszítve vittük Dinnyésre, ugyanis a NOE tavaly is és idén is ide szervezte a „Szeretet ízei” program átadó ünnepélyét.

 

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

október 20.

-
december 30.

Családban élni jó – Videópályázat

Esemény
Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány

november 04.

-
december 16.

Online

Palántázó – Vállalkozónő születik!

Képzés
Makói Nagycsaládosok Egyesülete