KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Női találkozók Pécsett

2022. március 13.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete női találkozókat szervez kéthavonkénti rendszerességgel az egyesület székházában. A találkozók nyitottak, s a résztvevők igényei szerint választjuk a témákat.

 

Március 11-én a második találkozóra került sor, amikor a generációk között megélt örömökről és megoldandó problémákról osszuk meg tapasztalatainkat egymással. Tartjányiné Elter Tünde és Knipl-Tarjányi Hedvig bevezetője után élénk beszélgetés kezdődött a három generációt képviselő kis csapatban.  Megállapítottuk, hogy nincs egyetlen jó megoldás sem a gyereknevelésre, sem a nagyszülő-szülő-unoka kapcsolatra. Ha nyitott szívvel figyelünk egymásra, a másik érdekeit szem előtt tartva, szeretetben, a kapcsolat biztos Istentől megáldott, gyümölcsöző lesz. Viszont sokat tanulhatunk egymástól, egymás példájából. Abban is megegyeztünk, hogy a hozott mintákat és sérüléseket nagyon nehéz levetkőzni, fontos tudnunk, hogy mi a múltunk, hogy dolgozhassunk rajta és kiléphessünk belőle.

Elisabeth Lukas néhány sorával szeretnénk biztatni mindenkit, hogy ez lehetséges. "Az ember adhat olyasmit, amit ő nem kapott meg. Az ember ugyanis nem másolat és nem feltételes megálló egy vasútvonalon. Olyan dolgot is képes véghezvinni, amelyre nem kapott mintát, mert benne lakozik a Teremtő Szellem. Az embernek meg kell tanulnia, hogy szeretetből túllépjen önmagán, ahelyett, hogy a kapott szeretetért reszketne....."

 

Olvasmányos szakirodalom:

L.Stipkovits Erika: Nagyszülők a kispadon? 11 tévhit a generációk közötti konfliktusokról.

 

Székely Kamilla

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár