– Miben tudnak támogatást nyújtani a menekülteknek? – kérdeztük Makuk János elnököt.  

– Több dologban is. Első a menekültek segítése a határon. Felállítottunk egy máltai információs pontot, ahol munkatársaink, önkénteseink 24 órában jelen vannak, hogy ételt, italt adjanak azoknak, akiknek erre van szükségük. Az általános segítségnyújtás mellett igyekeznek beszélgetni is a menekültekkel. Próbálunk megoldást találni a problémáikra, információkkal látjuk el őket, illetve – a nyelvi akadályok áthidalása céljából – kísérőlevelet adunk azoknak, akik kérik. Ebbe magyarul beírjuk az adott személy adatait, illetve azt, hogy mire lenne szüksége – szállás, étel, orvosi ellátás, tovább utazási lehetőség stb. –, melynek alapján a határ túloldalán magyarországi kollégáink tudnak nekik segíteni. A másik fontos tevékenységi területünk a segélyek fogadása, illetve azok célba juttatása. Az utóbbi három hétben több mint hetven szállítmány érkezett hozzánk. Ezek egy részét Lembergbe (Lvivbe) irányítottuk, a Máltai Szeretetszolgálat ottani lerakatába, illetve Kárpátalján azokra a helyekre vittük el, ahol menekültek vannak, azoknak a szervezeteknek adtuk át, melyek ellátásukról gondoskodnak.

– Lembergbe irányítják azt az adományt is, amit most pakolnak fel a kamionokra.

– Így van. Lviv városába kísérjük a kétkamionnyi rakományt, az ottani nagy raktárunkba, s onnan szállítjuk majd szortírozva tovább Közép- és Kelet-Ukrajnába, attól függően, hol mire van szükség – veszi át a szót Andrij Khanas, a Szuverén Máltai Lovagrend ukrajnai nagykövetségének tanácsadója. – De Lvivben is igen nagy szükség van erre, hisz már több mint kétszázezer menekült érkezett a nyugat-ukrajnai városba, az ő ellátásukról gondoskodni kell. Ebben sokat segít ez a szállítmány is, amely Olaszországból érkezett a Máltai Szeretetszolgálat segítségével.

Míg beszélgetünk, befut a Johannita Segítő Szolgálat kisteherautója Magyarországról, melynek rakománya is a Lembergbe készülő kamionra kerül. (A szállítmányt Irsay-Nagy Dénes hozta, aki szabadnapjain mindenképpen segíteni szeretett volna, és a Johannitákhoz jelentkezett önkéntesnek.)

– Örvendetes, hogy sokan nyújtanak segítő jobbot ebben a nehéz helyzetben – folytatja beszélgetésünket Makuk János. – Kaptunk már segítséget többek között Magyarországról, Németországból, Olaszországból, Romániából, hamarosan Belgiumból érkezik majd szállítmány. Ezeket a támogatásokat kifejezetten a menekülteknek szánjuk. Most folyik az előkészítése, illetve bevezetése egy szociális kártyarendszernek, aminek az a célja, hogy pontosan nyilván lehessen tartani, ki, mikor, hol és milyen segélyt kapott.

– Kárpátalján, Beregszászon is vannak, és egyre többen lesznek, akik támogatásra szorulnak…

– Ezt mi is látjuk, tapasztaljuk, ám most elsődleges feladatunk, hogy azokat segítsük, akik közül sokan szinte egyszál ruhában voltak kénytelenek elhagyni otthonukat. Vagy például a minap szervezetünkhöz felkérés érkezett, miszerint közel 50 menekült gyermeket szállítottak egy ungvári iskolába, ám ellátni már csak egy napig tudják őket, mert nincs több élelem. A gyermekek nagy többsége árva. Szeretetszolgálatunk egy kisebb adománnyal járult hozzá az árvák étkeztetéséhez, hogy legalább néhány napig ennivalóhoz jussanak… Természetesen nem feledkezünk meg az itteniekről sem, hisz megalakulásunk óta szociális segélyezéseinkkel a leghátrányosabb helyzetű rászorulóknak nyújtunk közvetlen segítséget. Tervezzük az ő megsegítésüket is, valószínűleg egy-két héten belül elindul/újraindul majd ez a projekt. Addig is megértésüket kérjük.

– A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat évek óta sikeres fejlesztési programokat valósít meg. Ezek most teljesen szünetelnek?

– A háború kezdete óta ezek a foglalkozások sajnos leálltak, bár már tervezzük, hogy jövő héten egy kisebb gyerekcsoportot – az anyukákkal együtt – elviszünk Budapestre a Pető Intézetbe egy háromhetes fejlesztésre. Abban reménykedem, hogy egy hónapon belül Beregszászon is újra tudjuk indítani megkezdett projektjeinket.

– Úgy legyen!

Kovács Erzsébet