KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Önellátó nagycsalád projekt Kárpátalján

2022. május 5.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében idén is megvalósult az önellátó nagycsalád projekt, melynek keretében előnevelt tojókat, vagy broiler csirkéket, valamint vitamincsomagot, tápkoncentrátumot és kukoricát kaptak a jelentkező tagcsaládok. A baromfikat két helyszínen, Salánkon, és Beregardóban lehetett átvenni.

 

Idén méltatjuk fennállásunk tizedik évfordulóját, és ezt a projektünket immár hatodik alkalommal sikerült megvalósítani. Hála Istennek most is találtunk szponzort, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Liechtensteini Vöröskereszt támogatta a programunkat. Közel háromszáz család jelentkezett egész Kárpátaljáról. Az előnevelt csirkék felét Salánkon, és itt, Beregardóban osztottuk ki – mondta Tarpai József, a KMNE elnöke.

 

Az évek során nőtt az érdeklődés, hiszen nagy segítség a családnak, hogy ingyen jut hozzá az előnevelt csibékhez.

 

– Kétféle csirkéből lehetett választani, aki a tojó mellett döntött, az abból negyvenet vihetett haza, aki a nagysúlyú broilert választotta, húszat kapott. E mellé mindenkinek járt egy zsák kukorica, vitamincsomag és tápkoncentrátum. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a támogatás csepp a tengerbe, de meggyőződésünk, hogy ez is segít, hiszen, ha még van is munka a baromfik felnevelésével, akkor is egészséges, friss, biohús és házi tojás kerül a családok asztalára, ami ugyancsak fontos. Mi nem halat, hanem hálót adunk, és az, hogy ennyi jelentkező van, bizonyítja, az emberek, a körülmények ellenére, bíznak a jövőben, az itteni jövőben – hangsúlyozta Tarpai József.

 

A projekt a helyi vállalkozókat is segítette, hiszen a csirkéket salánki vállalkozóktól, a kukoricát pedig beregardói gazdától vásárolta meg a KMNE.

 

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és a Liechtensteini Vöröskeresztnek!



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár