KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Családok napja Pécsett

2022. május 22.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület minden májusban megünnepli a Családok Napját a székházban és udvarán. Ilyenkor ünnepeljük az édesanyákat és gyerekeket is,  így külön köszöntjük az újszülötteket és az új belépőket is.

 

Gyerekek-felnőttek együtt játszhatnak, kézműveskedhetnek, élvezhetik a bábszínházat, majd a bográcsokban készült finomságokból jól lakhatnak. A vidám hangulat idén még a szomszédokat is átcsalta hozzánk.

 

Egy 11 éves nagylány beszámolója az eseményről:

 

Szombat délután kettőkor kezdődött a majális. Mindenki készülődött, felállították a bábszínházat, előpakolták a kézműveskedéshez szükséges dolgokat.

 

Lassan mindenki megérkezett. Kaptunk egy totót, amit ki lehetett tölteni. Utána elkezdődött a bábszínház: Vitéz László, a MárkusZínház előadásában. Nagyon mókás volt. Eközben készült a vacsora. Négy szakács-csapat főzött nekünk. Az előadás után lehetett kézműveskedni, majd részt vehettünk egy jó kis motorversenyen és egy futóversenyen is. A nyeremény egy sportszelet volt. Utána folytatódott a játék. Kihirdették a totók eredményét, amiért kaptunk egy-egy kitöltős füzetet. Ezután elérkezett a vacsora ideje. Én chilis babot ettem, de sok más jól kinéző étel is volt még. Desszertnek palacsintát kaptunk.

 

Lassan kezdett szétszéledni mindenki. Még segítettünk pakolni, aztán mi is hazamentünk.

 

 

Farkas Kata

 

 

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár