KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Júliusi beszámoló Csongrádról

2022. július 29.

A forró júliusi napok egyikén sikeresen rendeztük meg az apák napját. Közösségi Házunk udvarát berendeztük a vendégek fogadására. Szorgos asszonysereg dolgozott a finom ebéd elkészítésén. Palóclevest és csörögét ettünk, jégkrémmel hűsítettük magunkat. A gyerekeknek feladatsort kellett teljesíteniük, hogy az elektromos kisautókra felülhessenek, aminek a népszerűségét semmi felül nem múlja. Az apukákat alaposan próbára tettük, megmutatták sokoldalúságukat a tréfás feladatokkal tűzdelt versenyen. Volt hangszerbemutató is, ahol nagy érdeklődéssel figyeltünk. Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, jó volt együtt lenni.
 
 
A hónap második felében került sor a III. Bökényi Művészeti Napok megrendezésére, ahol egyesületünk kézműves foglakozásokat tartott az érdeklődő családoknak, gyermekeknek.
 
 
Mindemellett lázasan készülünk több dologra. Húsz gyermeket viszünk Zánkára táboroztatni a hónap utolsó napján. Az augusztus 20-i egészségnapra folyamatos a szervezés, ahová szeretettel várunk minden kedves barátunkat, ismerősünket!
 
 
 
 
 
 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár