KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A Pogány Erzsébet-díj elismerésére várják a jelöléseket

2022. szeptember 5.

A Szövetség a Közös Célokért Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának és társalapítójának állít emléket a Pogány Erzsébet-díj adományozásával.

A díjra olyan személyeket lehet javasolni, akik legalább tíz éve részt vesznek a civil életben, akik a közösségépítésben és szervezésben példamutató, fáradhatatlan tevékenységet folytatnak vagy folytattak, és munkásságuk a Felvidékhez kapcsolódik.

 

Háttéremberek kitüntetése ez, mint ahogy Pogány Erzsébet is mindig jó háttérembernek tartotta magát, aki a megfelelő célokért, feladatokért a háttérben tevékenykedett. Mások ügyeit mindig jó szívvel segítette.

 

A közéletet alakító személyiségének jellemzői voltak a következetesség, a tudatosság, valamint az elkötelezettség. Pogány Erzsébet olyan példakép, aki meggyőződéssel, másokat lelkesítve vallotta, hogy a közösségünkért végzett kemény és kitartó munka lehet eredményes.

 

Soha ki nem fogyott az ötletekből, javaslatokból, kereste az utat, mit lehetne és kell tenni a felvidéki magyarságért.

 

Az elismerés második átadására 2022. november 11-én kerül sor.

 

A Szövetség a Közös Célokért társulás által megalakított 7 tagú kuratórium az idei évben második alkalommal keresi a Pogány Erzsébet-díjra legérdemesebb embert. A kuratórium tagjai: Fekete Irén elnök, Hideghéthy Andrea titkár, valamint Pogány Tibor, Csémi Szilárd, Mézes Rudolf, Bárdos Gyula és Ladányi Lajos.

 

Jelölést kizárólag az arra szolgáló űrlapon a SZAKC tagszervezetein keresztül lehet megtenni 2022. szeptember 10. és 2022. október 10. között.

 

Amennyiben magánszemély tesz javaslatot, jelölését a SZAKC legalább egy tagszervezetének is támogatnia kell.

 

Érdeklődés esetén további információ a pozsony@szakc.sk e-mail címen kérhető. 

Tagszervezeteink listája a SZAKC honlapján www.szakc.sk is megtalálható.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár