KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

2022 Karácsonyvárója Orosházán

2022. december 16.

Boldog gyerekzsivalytól volt hangos a PMK Koncert terme.

 
Egyesületünk Karácsonyváró ünnepségére érkeztek a családjaink. Két év után végre ismét találkozhattunk az Adventi időszakban, hagyományainkhoz hűen gazdag színpadi programmal, színes kézműves csodák alkotásával és jó hangulatú beszélgetésekkel öltöztettük ünneplőbe a lelkünket. A Léghajó színház előadása végére megérkezett a Mikulás is, és nem csak édességet, de tengernyi plüss játékot is hozott a zsákjában.
 
Hatalmas sikere volt , a gyerekek szinte fürödtek a sok játékban.  Kis uzsonnával, teával kedveskedtünk mindenkinek. A rendezvény végén a családi csomagokat is kiosztottuk, melynek tartalmát a Tesco élelmiszergyűjtés során a jószándékú emberek adományából tudtuk összeállítani.
 
Sokan voltunk, a mosolyok az arcokon, a szemekben, a gyerekek rácsodálkozása, közös játéka még inkább erősítette  közösségünk összetartozását. Köszönöm a legalább 50 segítő szorgos munkáját, velük lett gondtalan és gördülékeny ez a pár óra.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

december 21.

-
március 31.

február 01.

-
április 10.

Életmese - Pályázati felhívás

Esemény
„Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete

február 22.

-
március 31.

Palást, Felvidék

Segítő Tábor 2024

Esemény
SZMCS