KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Decemberben megvalósuló programok a KMNE szervezésében

2022. december 20.

Adventi alma/ almalé osztás a KMNE tagcsaládjainak

 

2022. november 28-december 2.

 

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete harmadik éve szervezi meg az Adventi alma és almalé osztást, amelynek célja, hogy az ünnepi időszak beköszöntével megajándékozza a nagycsaládosokat és nem utolsó sorban, hogy egy kis vitaminnal is erősítsék a kicsik és nagyok immunrendszerét. Miután az egyesület összesítette a tagcsaládok jelentkezését, helyi vállalkozókat kerestek fel, akiktől megrendelték az almákat és az almalevet. Ezzel a nagycsaládosokon kívül a vállalkozókat is tudják támogatni. A jelentkezés lezárta utáni héten már sor kerül az osztásra, így már a jövő héten nincs lehetőség erre. Mivel a tagcsaládok Kárpátalja más-más településein laknak, így némi kihívást jelentett, hogy az egyesület megoldja az alma és almalé célba juttatását, de ebben is segítségükre voltak a vállalkozók és helyi összekötők. Összesen 320 családot tudtunk megajándékozni almával, ill. almalével. 

 

Köszönet a program megvalósulásáért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

 

 

Adventi mézeskalács díszítés a KMNE kézműves klubjában

 

2022. december 2.

 

A finom mézeskalácsok már kisültek, a gyerekek pedig már neki is láttak az édesség díszítéséhez. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének bázisán járunk, ahol szinte minden héten van valami program, ami annak köszönhető, hogy a vidék egyik legaktívabb szervezetéről beszélünk. Klubfoglalkozásaik tematikáját mindig az év adott időszakához igazítják, ezért decemberben az adventi készülődés és persze a karácsonyra való hangolódás a legfontosabb. A kicsik szemmel láthatóan nagyon élvezik a mézeskalács díszítést. Készültek hópelyhek, hóemberek, karácsonyfák. Mindenki a saját ízlése szerint választotta a színeket is. A kellemes délután folyamán persze sokat beszéltek a karácsonyról is, gondolataikat pedig bátorkodtak stábunkkal is megosztani. Mint láthatjuk, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ezekben az embert próbáló időkben sem hagyott fel a munkájával, sőt minden erejével azon van, hogy ne engedje el a családok kezét a mostani háborús helyzetben sem.





Adventi online vetélkedő

2022. november 27- december 18.

 

Az előző évekhez hasonlóan, advent első vasárnapján adventi online vetélkedő veszi kezdetét. Célunk az, hogy a nehéz helyzet ellenére is minden nap felidézzünk egy-egy kedves emléket, és közösen dolgozzon a család egy-egy feladat megoldásán.

Sajnos a mindennapos áramkimaradások jelentősen megnehezítik a családok életét, ezért rendhagyó módon idén minden második nap tesszük közzé az új feladatokat. Így azok megoldására mindenkinek két napja van.

Amelyik család az összes feladat megfejtését beküldi, értékes nyereményben részesül.

A vetélkedőn összesen 99 család vett részt. Az alábbi 88 család részesül ajándékcsomagban, mivel ők vitték végig a játékot:



Karácsonyi ünnepség és cipősdoboz osztás

2022. december 17.

 

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) kilencedik alkalommal szervezett karácsonyi ünnepséget tagcsaládjai számára, amely idén a „Ne félj, csak higgy!” címet kapta.

 

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában tartott alkalomra több száz tagcsalád érkezett, hogy eltöltsön egy szép napot, amit sajnos a légiriadó kicsit átírt, de a hangulat így is jó volt, és a gyerekek is nagyon örültek, hiszen sok-sok szép ajándékot kaptak.

 

A történelmi egyházak képviselőinek áldása után dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Márai Sándor idézetével kezdte ünnepi köszöntőjét:

 

– „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

 

Úgy vélem, ebben a helyzetben nem is lehetnének aktuálisabbak ezek a sorok, hiszen valóban hinni akarunk a csodában, hinni abban, hogy a szörnyűségek hamarosan véget érnek és mindenki visszatérhet megszokott életéhez. Az idei karácsony más lesz, mint amilyenhez eddig szoktunk, de mégsem szabad elcsüggednünk, ki kell tartanunk, ahogy eddig is mindig tettük. Most van szükség igazán összetartásra. Lehet, hogy idén nem kerül annyi ajándék a fa alá, de kívánom, hogy szeretet és béke töltse meg a szobákat, hiszen erről szól a karácsony: örömet szerezni azoknak, akiket a legjobban szeretünk – fogalmazott a politikus. Hozzátette, mindemellett a magyar nemzet minden tagjával együtt azt kívánja, hogy az új esztendő hozza el Kárpátaljára a békét.

 

– Itt helyt állni és megmaradni a jelen helyzetben, olyan erőt és bátorságot mutat, ami példaértékű, ezért tisztelettel kell hogy adózzunk a kárpátaljai magyarok előtt. Amiben tudunk, igyekszünk segíteni, a szeretetünket igyekszünk átadni mind nagycsaládosként, mind magyarként. Valóssággá tenni azt, hogy mi egy vérből valók vagyunk. Felelősek vagyunk egymásért, ahogy egy-egy család tagjai felelősek egymásért – fejtette ki köszöntőjében Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Hozzátette, a NOE jelmondata az, hogy Nagycsaládban élni jó!

 

– Én azt szeretném, ha ez itt, Kárpátalján is igaz lenne, mert a gyermekek azok, akik szeretetet hoznak ebbe a világba – zárta szavait a NOE elnöke.

 

Megszokott, hogy a KMNE a szeretet ünnepére ajándékcsomagokkal lepi meg a gyermekeket. A Katolikus Karitász által felajánlott cipősdobozok kerültek kiosztásra, amit a gyerekek már nagyon vártak.

 

– Minden évben szervezünk karácsonyi ünnepséget, Angyalbatyu elnevezéssel tudjuk átadni a gyermekeknek a csomagokat. Magyarországi családok által felajánlott ajándékok ezek. Ez a szeretetről, és a meglepetésről szól, hogy együtt éreznek velünk a nehéz helyzetben – magyarázta Tarpai József, a KMNE elnöke. Elmondta, bár légiriadó zavarta meg a jól megtervezett és megszervezett ünnepséget, a kézműves foglalkozásokat megtartották, igaz, az óvóhelyen, de a gyerekek így is jól érezték magukat.

 

A KMNE karácsonyi alkalmára Kárpátalja számos településéről érkeztek családok, szám szerint 250, ami közel ezer embert jelent. Ez reményre ad okot, hogy sokan vannak még, akik itthon maradtak, és a jelenlegi körülmények ellenére sem tervezik az elvándorlást.

 

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár