KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Gróf Hadik Andrásra emlékeztek Futakon és Újvidéken

2023. március 13.

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor vezetősége jelen volt a megemlékezésen.

Futak, 2023. március 12.

 

   A Hadik Andrásra magyar tábornagy Mária Terézia bizalmasa, és magyar politikájának egyik fő képviselője volt. A császárnő 1763-ban grófi rangra emelte, 1771-ben pedig neki ajándékozta a futaki kamarai uradalmat a hozzá tartozó hat településsel: Futak, Glozsán, Petrőc, Kiszács, Piros és Begecs. Gróf Hadik András 1777-ben kastélyt épített a településen, amely Vajdaság egyik legrégebbi fennmaradt nemesi rezidenciája.(Az épület ma a futaki mezőgazdasági középiskolának ad otthont) Ez mellett ő építette fel Futakon az első római katolikus templomot is,  amelynek a helyén ma a Jézus szíve római katolikus templom áll. Gróf Hadik András nagyra becsült, közkedvelt személy volt a térségen . A templom igen jelentős szent ereklyét őriz, ugyanis  1777-ben a Gróf  kérésére VI. Piusz pápa jóváhagyta, hogy az exhumált Szent Jenő vértanút Futakra szállítsák, akinek földi maradványa a mai napig megtekinthető a templomban. A 2015-ben egy több éves multidiszciplináris projektbe kezdtünk bele, mesélte Antun Kopilović atya melynek keretében  Hadik András életét és munkásságát kutatjuk. A tábornoknak hosszú és gazdag pályafutása volt, de ebben a régióban sajnos kevésbé ismert. Gróf Hadik kívánsága az volt, hogy a futaki barokk stílusú templom főbejárati küszöbe alatt levő családi kriptában helyezzék örök nyugalomra.Gróf Hadik András 1790. március 12-én hunyt el.Holttestét a futaki Jézus Szíve Római Katolikus Templom kriptájában temették el.

 

Schön György és a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület közbenjárásával  a Gróf halálának évfordulóján, síremléke előtt tisztelegve koszorúzási szándékukat kifejező magas rangú vajdasági és magyarországi delegációk rótták le tiszteletüket az ünnepi szentmise alkalmával melyet  dr Szöllősi Tibor atya és Antun Kopilović atya vezette le aki 1998 óta Futak katolikus plébánosa. Az eseményt követő kulturális program  az újvidéki Európa Kollégium dísztermében  folytatódott, ahol a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa és a Magyar Nemzeti Levéltár történésze tartott előadást.

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár