KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Március 15-i ünnepség a nagycsaládos egyesületnél

2023. március 18.

Már nem első alkalommal hirdet alkotói pályázatot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület március 15-i nemzeti ünnepünkre. Az ötlet nagyszerű, hiszen a program egyben méltó megemlékezés a 175 évvel ezelőtt történt eseményeknek, és közben a nemzeti értékek átadásának legegyszerűbb módja az ifjabb nemzedéknek.

 

Végül, de nem utolsó sorban egy alkalom arra, hogy a felnőttek a kisebbektől tanuljanak, mert a gyermeki őszinteségből és kreativitásból mindig olyan megoldások és elképzelések születnek, melyek a felnőttek számára is megmutatják az új irányt, az új lehetőségek felé vezető utat.

 

Az „Emlékezzünk március 15-re!” című alkotói pályázatra idén több mint 100 pályamunka érkezett, melyeket az egyesület Facebook-oldalán tettek közzé. Láthattunk frissen sütött Kossuth-kiflit, vagy kézműves kokárdát. Számos, rajz, dal, szavalás is érkezett. Mindenki nagyon ügyes volt. Tóth Szofi nevét külön kiemelték, hiszen háromévesen teljes átéléssel adta elő Petőfi Sándor Nemzeti dalát.  A videónak pár nap alatt egymillió fölé emelkedett a nézettsége. Láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy van utánpótlása a kárpátaljai színészeknek, énekeseknek, festőművészeknek.

 

A legkreatívabb alkotókat az egyesület jutalomban részesítette. Az ünnepélyes díjátadót március 16-án tartották a Pásztor Ferenc Közösségi Házban.

 

Az eredményhirdetést egy kézműves foglalkozás előzte meg, amit meglepetés- és ajándékképpen kaphattak az alkotni szerető gyerekek. Ez alkalommal kokárdákat készíthettek gyöngyből és krepp-papírból.   

 

 Az eseményen jelen volt többek között dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, valamint Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke is.

 

Tarpai József elnök köszöntő beszédében örömét fejezte ki, hogy a nagycsaládosok ilyen szép számmal gyűltek össze. Elmondta, hogy emiatt a rendezvény lebonyolításának helyszínét is módosítani kellett, és egy nagyobb termet kellett választani. Köszönetet mondott a gyerekeknek azért, hogy alkottak, hiszen nagy élmény volt ezek áttekintése, mert közben büszkeséggel töltötték el a tehetséges gyerekek művei.

 

Kardosné Gyurkó Katalin felszólalásában elmondta, hogy jelenlétükkel próbálják erősíteni a kárpátaljai közösséget, ezért karácsony előtt tett látogatása után ismét Beregszászba utazott. Azért jött, hogy elmondja: nem akarják magára hagyni az itt élő közösséget. Megköszönte a már kialakult barátságokat, melyek ide kötik, valamint a helytállást ebben a nehéz időben, továbbá a nyelv, a nemzeti ünnep, a szülőföld őrzését. Végül békét, szabadságot és egyetértést kívánt minden jelenlévőnek, az egész egyesületnek és az egész itt élő népnek.

 

A helyettes államtitkár beszédében kiemelte, hogy a kárpátaljai emberektől mindig erőt kapnak, hiszen a nehéz hétköznapokban is példaértékűen helyt állnak. Megköszönte a feltöltődést, amit a mostani látogatás jelentett számára. Gratulált a pályázat résztvevőinek és további sok sikert kívánt nekik.

 

A köszöntések után az egyesület elnökségi tagjai és munkatársai a kategóriák szerint átadták a megérdemelt díjakat a gyerekeknek.

 

Forrás:

Fehér Rita

Kárpátalja.ma

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár