KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Házaspárok hétvégéje a Vadvölgy Panzióban

2023. március 26.

Mi a helyzet velünk?

Akár kis- vagy nagycsaládos párként vannak az életünkben időszakok, amikor jó feltenni a kérdést magunknak, egymásnak: mi a helyzet velünk. Ez önvizsgálatra is lehetőséget ad. Persze, ha társas kapcsolatról van szó, inkább szeretjük a másikat megvizsgálni, de ha reális képet szeretnénk látni, elkerülhetetlen a megállás. Családon belül sok minden fontos lehet, de legfontosabb az, hogy az a szövetség, amit az Isten jelenlétében megkötöttünk, még mindig az-e, aminek jó esetben indult. Látjuk-e egymást és látjuk-e Isten szándékát az életünkben.

 

Ezekkel a gondolatokkal indult az idei házaspárok hétvégéje, amit a Vadvölgy panzióban szervezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének tagcsaladjai számára.

 

Összesen 14 házaspár vehetett részt az alkalmon, amelyet Taracközi Ferenc és Taracközi Marianna vezetett. Az alábbiakban az egyik résztvevő beszámolóját olvashatjuk:

 

Nagy jelentősége van a családok életében a házaspárok egymásra szánt idejének. A mi kapcsolatunkban is fontos szerepe van az együtt töltött időnek. Így nagy öröm volt számomra, hogy újra lehetőségünk nyílt egy hétvégét együtt tölteni a férjemmel március 24-26 között a Vadvölgy panzióban. Fontos volt kiszakadnunk a hétköznapok egyhangúságából, mivel ez a mostani helyzet a mi kapcsolatunkra is rányomta a bélyegét. Férjem a háború kitörésekor elhagyta az országot és éppen ez volt az utolsó együtt töltött hétvégénk. Nagycsaládosként mondanom sem kell, hogy mit jelent, amikor a harmadik legkisebb gyermekünk betölti a 18. életévét. 

 

A hétvégi program péntek este kezdődött egy közös vacsorával. Majd az ismerkedés nagyon vidám hangulatban zajlott. A hétvége témája a házassági fogadalom volt, melynek keretében az első előadást még aznap este Taracközi Marianna tartotta: „Hozzá hű leszek” címmel. Ebben az előadásban tudatosult bennünk, hogy a hűség nem csak a nem megcsalást jelenti a szó szoros értelmében. Lehetünk hűtlenek egy házasságon belül a házastársunkhoz a nem odafigyeléssel, az egymás iránti vágyak és kötelességek nem betöltésével is. 

 

A szombat reggeli áhítat után Taracközi Ferenc lelkipásztor tartotta meg előadását ,,Vele megelégszem” témakörben. A témához kapcsolódó fogalmak tisztázása után körvonalazódott bennünk a megelégedés különböző fajtája. Megértettük azt is, hogy az emberi kapcsolataink közül csak a házastársi kapcsolat az, amelyik az Édenben köttetett. Minden egyéb kapcsolatunk -családi, baráti, munkatársi- emberi eredetű. A tartalmas előadást a szabadidős tevékenységek váltották fel. Lehetőségük volt a pároknak a közös beszélgetésre, szaunázásra, fürdőzésre, vagy akár a csendes pihenésre is. 

 

A délutáni előadásban a fogadalomtétel „Vele szentül élek” mondatával foglalkoztunk. „Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” (1Móz 2,24. Károli) - hangzik az ige. Ebben az előadásban kirajzolódott, hogy a házasságban a felek tisztaságban, egyetértésben kell éljék az életüket, leválva szüleikről, ami sokszor nem könnyű feladat. Vacsora után lehetőség volt a közös játékra is, ahol a társaság felhőtlen szórakozásban és jókedvben részesülhetett. Majd késő estig folytatódhattak a közös beszélgetések. A vasárnapi istentisztelet után a zárókörben kiértékelésre került a hétvége és ebéddel zárult a tartalmas házaspáros alkalom.

 

Köszönjük szépen a vezetőknek és a szervezőknek ezt a lehetőséget!

 

Szilágyi Tímea

résztvevő

 

Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár