KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Sámuel Alapítvány márciusi programjai a vidámság jegyében


2023. április 2.

A Sámuel Alapítvány március hónap folyamán külön programot szervezett az Alapítvány kötelékébe tartozó szülők és gyermekek részére.

 

Március 20-án a szülők a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Háztűznéző című előadásán vettek részt, ahol két és fél óra igazi feltöltődés, felhőtlen nevetés várt mindannyiunkra. A komédia egy időre elfeledtette mindenkivel az otthon hagyott gondokat.

 

Március 30-31-én pedig a gyerekek számára szerveztünk ukrán tanfolyamot. Két korcsoport számára két napon keresztül. Mázor Júlia tanárnő segítségével alapvető társalgási ismereteiket frissítették fel, majd különböző tematikájú feladatok segítségével szereztek új ismeretet. A két napból nem hiányzott a játék és a vidámság.

 

A Sámuel Alapítvány fontosnak tartja, hogy olyan programokat szervezzen a szülők és a gyermekek részére, melyeken a kulturális élmény és az értelmi fejlődés mellett helyet kap a jókedv és a vidámság is, ezekre a jelenlegi helyzetben nagyon nagy szükségünk van.

 

Isten iránti hálával a szívünkben mondunk köszönetet fő támogatónknak a Dorcas Segélyszervezetnek az anyagi háttér biztosításáért.

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

június 10.

11:00

Csíkszereda, Erdély

Gyereket a magasba Csíkszeredán!

Esemény
Csíki Anyák Egyesülete

június 10.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék

Gyereket a magasba Dunaszerdahelyen!

Esemény
Szövetség a Közös Célokért

június 30.

-
július 2.

A szabadtéri Astra Múzeum skanzenje

Hungarikum Napok Nagyszebenben

Esemény
HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete