Feltöltődés az egész család számára - családi hétvége a Vadvölgy panzióban
A Vadvölgy panzióból minden alkalommal vidáman térnek haza tagcsaládjaink. A gyönyörű táj, a finom ételek, a családias környezet - mind hozzájárul ehhez.
Ilyen alkalmakkor jó barátságok, ismeretségek is köttetnek. Nem volt ez másként legutóbbi családi hétvégéneken sem, amelyen 15 család vett részt, több, mint 60 fővel. Köszönet a program megvalósulásáért a Magyar Kormánynak! Az alábbiakban az egyik résztvevő anyuka beszámolóját olvashatják:
Augusztus 25-27 között immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében a Vadvölgy panzióban a várva várt családi hétvége. Kosztyu Zsolt és Julianna vezetésével érdekes beszélgetéseken, játékos foglalkozásokon vehettünk részt.
Nagy izgalommal várta csaladunk apraja nagyja ezt a napot. Első alkalommal jártunk itt a gyerekeknel, és kicsit félve, mégis nagyon boldogan érkeztünk. A szállás kifogástalan volt, tiszta és rendezett. A vacsora nagyon ízletes volt. Ezt követte egy ismerkedős, beszélgetős este. Itt minden család bemutatott egy általa nem ismert családot, így mindenki megismerhett mindenkit.
A szombat reggelt egy közös imádsággal kezdtük, amit Ábrány Krisztián áldozópap és mentálhigiénés szakember vezetett, majd következett egy kirándulás festői szépségű hegyek között, ahol megcsodálhattuk a lélegzetelállító tájat és beszivhattuk a friss erdei levegőt. Miután visszatértünk a panzióba, a gyerekek vidáman vették használatba a játszóteret. Elfogyasztottuk a finom ebédet, aztán szabad program következett. A kis lurkók és a felnőttek birtokba vették a medencét, vidáman lubickolt mindenki. Vacsora után ismét hosszú beszélgetések következtek, természetesen játékkal ötvözve, immár csaladias hangulatban.
A vasárnapot áhitattal kezdtük, melyet ismét imával zártunk. Végezetül átbeszéltük a hétvégi eseményeket. Ebéd után pedig mindenki csordultig boldogsággal feltöltődve indult haza.
Hálás szívvel köszönjük a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének, hogy lehetőségünk volt kiszakadni a mindennapi mókuskerékből és a természet lágy ölén, festői környezetben feltöltekezni.
Kis-Vodosztávszka Irén
résztvevő
Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával!