KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

A MEGÚJULÓ CSALÁDPASZTORÁCIÓÉRT

2023. november 1.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye családbizottságának Családpasztorációs Központja által szervezett Szemléletformáló- és gyakorlati alapkézés keretében 4 házaspár vett részt az egyházmegye különböző pontjairól a magyarországi partner mintaképzésének gyakorlati modulján Péliföldszentkereszten szeptember 27-október 1 között, melyről zoomos beszámolót tartottak a képzésen részt vett további 10 házaspárnak október 10-én.

 

Az értékes szakmai tapasztalatok a fiatalok családi életre való felkészitésével, az erőszakmentes kommunikációval, a és a kapcsolatban igy beépülnek majd a Gyulafehérvári Családpasztoráció tevékenységeibe.

A képzés az Erasmus+ program támogatásával jött létre.

 

RÉSZT VETTÜNK AZ ORSZÁGOS CSALÁDKONGRESSZUSON

 

Szénégető István, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferense előadást tartott az október 12-15 között megrendezett máriabesnyői országos családkongresszuson, „Házaspárok katekumenális szemléletű kísérése – elmélet és gyakorlat a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációjában” cimmel.

 

Ezt megelőzően csütörtök este gyümölcsöző szakmai megbeszélés zajlott a szemléletformáló alapképzés tapasztalatairól, és a családpasztorációban szolgáló önkéntes házaspárok képzésével kapcsolatos lehetséges együttműködésről Marton Zsolt püspök atya és munkatársai, valamint Nagy Károly, a budapesti Rózsafüzér Királynéja Plébánia és munkatársai, és a Gyulafehérvári Családpasztoráció munkatársai részvételével.

 

 

RÉGIÓS CSALÁDREFERENS- ÉS CSALÁDTALÁLKOZÓ ÉS DISSZEMINÁCIÓS ESEMÉNY

 

Három részből álló szakmai rendezvénysorozatot szervezett a Gyulafehérvári Családpasztoráció október 25-29. között a csiksomlyói Jakab Antal Tanulmányi házban.

A programsorozat első részén, 25-26-án a 4 magyar többségű romániai római katolikus egyházmegye (Nagyvárad, Temesvár, Szatmár és Gyulafehérvár) családpasztorációs referensei és munkatársaik találkoztak szakmai továbbképzés és tapasztalatcsere céljával. Meghivottjaink voltak Veres Réka és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas munkatársai, akik az önkéntesek mentorálása, a keresztény civil szervezetek humán erőforrás menedzsmentje, illetve önkéntesekkel is dolgozó civil szervezet vezetői tapasztalatainak terén osztottak meg értékes tudást a résztvevőkkel.

 

 

Október 27-én disszeminációs napra került sor az „Erasmus+ 2021-1-HU01-KA210-ADU-000035049 Családpasztorációs animátorok képzését megalapozó tapasztalatcsere és pilotképzés” c. projekt eredményeiről. A projekt keretében hat elméleti modulból álló képzés került kifejlesztésre a családpasztorációban szolgáló önkéntes házaspárok számára, melynek fejezetei Önismeret, A családpasztoráció biblikus és teológiai alapjai, Házasp életstilus és etika, Életvédelem, Nevelés, valamint az Önkéntesség. A képzési témák mintaképzés keretében tesztelésre is kerültek és a tapasztalatokat a meghivott neves képzők visszaépitették a képzési anyagba. A disszeminációs napon délelőtt a 4 egyházmegye családreferenseinek és munkatársainak illetve az érintett plébánosok részvételével a képzési anyag és a projekttapasztalatok további hasznosithatóságáról folyt műhelymunka, majd délután sajtótájékoztató zárta az eseményt.

 

A programsorozat harmadik részében október 27-29 között a 4 egyházmegye önkéntes házaspárjai és családjaik találkoztak az I. Régiós Családtalálkozó keretében. Orosz István nyiregyházi parókus vezette fel a találkozó témáját, miként lehet jelen „Isten a családban”, majd egyházmegye közi kiscsoportos beszélgetés és a témához kötődő műhelymunkák következtek, mialatt a gyerekeknek korosztályos programról gondoskodott a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a helyi cserkészcsapat és egy meghivott óvónéni. A műhelymunkák felölelték a családi élet sokféle területét: Isten jelenléte a családi imádságban, a család „fekete bárányán”, a gyermekeken vagy idős szüleinken keresztül, illetve kiemelten a házastársak szeretetkapcsolatában és szerelmében. A Családtalálkozót vasárnap ünnepi szentmise zárta a csiksomlyói kegytemplomban, ahol egyben hálát adtunk a Gyulafehérvári Családpasztoráció elmúlt 20 évéért.

 

 

Köszönetet mondunk a programsorozat támogatásáért Magyarország Kormányának, Hargita megye Tanácsának valamint az Erasmus+ programnak.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár