KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Novemberi hírek Révből

2023. november 29.

A révi református templomban november 18-án, vasárnap tartott rendezvényen a Pro Rév Egyesület megalakulásának huszadik évfordulóját és a Magyar Szórvány Napját ünnepelték. Az eseményt a Pro Rév Egyesület, a Kárpát- medencei Családszervezetek Szövetsége és a református egyházközség szervezte, támogatta. 

 

A helyi református templomban tartott istentiszteleten Papp Csaba helyi református lelkipásztor Mózes 2. könyve 14. fejezetének 14-15. versei alapján hirdette az Úr igéjét.

 

„Ez a két rövid igevers, amiben megszólít bennünket a Gondviselő akkor hangzik el, amikor baj, veszedelem van, amikor Izrael népét üldözőbe vették, és ott van a Vörös-tengernél. A nép félelmében Mózeshez fordul és őt okolják, amiért kihozta őket Egyiptom földjéről, meghalni. Válaszolni nem is Mózes fog az elégedetlen, vádaskodó népnek, hanem maga Isten, aki Mózes száján keresztül útmutatást ad. Ha belegondolunk, nagyon sokszor mi is hasonlítunk ehhez a néphez, elégedetlenkedünk és jogtalanul vádaskodunk” – fejtette ki a lelkipásztor. Majd így folytatta: „... egyéni, közösségi, nemzeti szinten legjobb megélni és megtapasztalni azt, hogy az Isten megszólít bennünket, Réven, Partiumban, az anyaországban és azt kéri: maradjatok veszteg, mert Én veletek vagyok! Maradjatok nyugodtan, mert meg fogjátok tapasztalni az Én szabadításomat! Mert már sokszor, amikor a reménységünk elfogyott, akkor jött a minden kegyelem Istene és helyreállított mindent, megszabadította a nemzetet” – bátorított a lelkipásztor. Az igehirdetést követően Hasas János alpolgármester, a Pro Rév Egyesület elnöke mondott köszöntőt. „De miért is fontos szórványban egy egyesület? – tette fel a kérdést. – Mert az egyház, az RMDSZ mellett pályázni, eredményeket elérni csak így lehet. A magyar nyelv ápolását, megtartását a révi szórványvidéket célzó kulturális programjaink, a nemzeti öntudat ébrentartását célzó közös tevékenységeink, emlékhelyek avatása, szavalatok a találkozókon mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megőrizzük magyar származásunkat, nyelvünket, identitásunkat. Mert tíz év alatt a helyi magyarságunk 850-ről 651-re apadt, azaz közel 200 lélekkel vagyunk kevesebben” – mondta az elnök. Majd felsorolta az eltelt 20 esztendő legfontosabb megvalósításait. Helyi Egyesületünket Bódis Andrea tanitónővel és a néhai Domján Imre bácsival alapitottuk 2003-ban .A református egyházzal, a helyi RMDSZ el közösen létrehoztuk és elinditottuk  a Révi Magazin című újságot,  aztán az eltelt évek alatt több, helyi témájú könyvet adtunk ki.Többek között: Papp Beatrix akkor még hetedikes tanuló verseskötetét, Géczi Hegedüs Sándor meséit, Helyi örökségi értékek Réven(kétnyelvű ) majd egy magyar bővitett kötetet.    Emlékhelyek, emléktáblák állitásával próbáltunk örök emléket állitani elődeinknek. 2003-ban Fehér márvány emléktáblát avattunk, Handl Károlynak, a révi barlang felfedezőjének egykori házának a falán és felújitottuk sirhantját.2004. március 15-én, a kőszegi születésű Bersek József 1848-as, babérkoszorús honvédhuszár ezredes kopjafáját avattuk a református templom kertjében.Aztán Petőfi Sándor bronz mellszobra került felavatásra augusztus 20-án, ugyanott, de  Emléktáblát avattunk Czárán Gyulának, a Bihari Hegyek apostolának és Juhász Viktor tanár úrnak, Rév diszpolgárának.2015-ben Mudura Maria emléktáblája került felavatásra egykori házának a falán, a Magyar házban a révi születésű Jakab Dezső müépitésznek, aki Komor Marcellel több mint 120 épületet tervezett Nagymagyarország területén, köztük Nagyváradon a Fekete  Sas palotát.

 

  2005 tavaszán úgy gondoltuk, hogy a Sebes-Körös menti településeken is élnek tehetségesen szavaló magyar fiatalok, ezért meghirdettük a Sebes-Kőrös-menti Szavalóversenyt. Ezt egy-nyolc osztályos tanulóknak rendeztük meg, és azóta minden évben megszervezzük. Első fővédnökei dr. Koszó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere, valamint dr. Pete István Bihar megyei szenátor úr voltak.

 

2005. augusztus 9-én első ízben rendeztük meg a Révről Elszármazottak Találkozóját a református egyházzal közösen. 2006-ban egyesületünk Pro Meritis díjat alapított. Ezzel az elismeréssel  olyan személyeket tüntetünk ki, aki kulturális-, sport-, oktatás-,- gazdasági téren kifejtett munkájukkal segítik településünket, hozzájárulnak Rév hirnevének az öregbitéséhez.Minden év szeptemberében megszervezzük a Sebes-Körös menti magyar napokat, ahova a környékbeli települések magyarjait várjuk évente. 

 

  Támogatjuk a révi fehér kerámia alkotóit. Szolga Géczi Juliana révi fazekas 2017-ben javaslatunkra megkapta a Népművészet Mestere cimet Budapesten, mig  Hasas Péter  2021-ben  a román Kultuszminisztériumtól  az“Élő Nemzeti Kincs” cimet. 

 

Ezt követően mutatta be Bersek József babérkoszorús honvéd huszárezredes előkészület alatt lévő mellszobrának a modelljét (Deák Árpád alkotása), és a résztvevők megtudhatták azt is, hogy nyomdakészen áll a révi mondákat bemutató könyv. A továbbiakban a helyi iskolás gyerekek mutattak be egy rövid, az eseményhez illő kulturális műsort. Czeglédi Gyula, a testvértelepülés, Hajdúszoboszló város polgármestere önkormányzatának az üdvözletét tolmácsolta, kiemelve a két település egyre mélyülő kapcsolatát. Szabó Ödön parlamenti képviselő Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik mondását idézte: „Nem mindig tudjuk megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet”. Fontos, hogy munkálkodjunk közösségünkért, és ezt mindig úgy tegyük, mintha saját magunkért végeznénk – mondta többek között. Simon Előd konzul, az anyaország Kolozsvári Főkonzulátusának a nevében mondott köszöntőt. Felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy „a keresztyén atyafiságon túl összeköt bennünket a nyelvünk, a közös múlt és történelem, a tradíciók, a magyarság pozitív értékei és szokásai, és ezen értékek mellett alkotunk egy közösséget, egy nemzetet”. Ezután Meleg Vilmos színművész Csokonai Vitéz Mihály verseiből összeállított műsort mutatott be nagy sikerrel. A templomi együttlét után koszorút helyeztek el a templomkertben álló Turulmadaras emlékműnél. 

 

A program a kultúrotthonban szeretetvendégséggel folytatódott. Felléptek a helyi fiatalok és Meleg Vilmos színművész. 

 

 

 

Kondoros egy dél-alföldi kisváros Békés megye szívében. Kondoros története a szorgos földművesek és állattenyésztők története, a tatár, török háborús pusztítás és újjáépítés, a dolgos kezek és a küzdelmes előrejutás története. Helytörténetét gazdag emlékek és dinamikusan fejlődő jövő jellemzi. A település közel hatezer fős lakossága számos rendezvény keretében ápolja a múltjából származó szokásokat. A felújított Kondorosi Csárda, ahol a betyáros ételeket hegedűszó mellett lehet elfogyasztani, a Tájház, illetve a minden évben sikeresen megrendezett Betyár Napok, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen látogassanak el a településre. Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium az egykor a településen élő költőnk Petőfi Sándor öccsének a nevét viseli.

 

A Kondorosi Nagycsaládosok Egyesülete, az egyik olyan helyi szervezet, aki munkájával segíti az itt élő családokat. Az Egyesület a múlt hét végén Katalin-napi programokat szervezett a helyi egyesület tagsága és vendégeik részére. A vendégek a szomszédos Bihar megyéből: Köröstárkányból és Révről, illetve  Csongrádról érkeztek.  

 

A szervezetek évtizedes közös múltra tekinthetnek vissza, hiszen mindannyian tagjai a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének. Számos programot bonyolítottak együtt az idők során (az idén pl. népi tánctábort Kondoroson és táncházat Réven). 

 

A november végi találkozón, péntek este a részvevők a Szarvasi Cervinus Teatrumban egy zenés , vidám előadást tekinthettek meg – mindenki tetszésére.  A szombat nagy részében a testet lehetett kényeztetni a szarvasi termálfürdő medencéiben. A baráti beszélgetések mellett jutott egy kis idő az Abu Dhabi forma 1 előfutam eseményeinek nyomon követésére is – természetesen a vízből. 

 

Szombat este pedig a már hagyománnyá vált Katalin Bál került megrendezésre a Kondorosi Csárdában. A nyolc út találkozásánál 1740 körül épült, majd 1784-ben újraépült Kondorosi Csárda falai között bujdosott egykor Rózsa Sándor a nevezetes betyár, de olyan művészek is a történelem részévé tették, mint Arany János vagy Erkel Ferenc.

 

Az élő zenés mulatság elején köszöntések hangzottak el.Először a település polgármestere, Ribárszki Péter köszöntötte a jelenlévőket. A Köröstárkányi Százszorszép Néptáncegyüttes bemutatóját követően az együttes egyik kiválósága  Antal Árpád  szóló táncokat mutatott be a szépszámú vendégseregnek, miközben a vendég csoportok vezetői (Gyulai Csaba – Köröstárkány; Hasas János – Rév) is elmondták köszöntőiket. A révi csoportból Vincze Jázmin és Vincze Dominik énekelték el az Ismerős Arcok zenekar Nélküled cimű dalát.

 

Ezt követően Meleg Vilmos nagyváradi színművész egy Csokonai versekből összeállított programmal lepte meg a jelenlévőket.

 

A bállal párhuzamosan a helyi általános iskola aulájában a fent említett táncos vezetésével 70-80 fős táncház zajlott, amely során a helyi és vendég diákság között kialakult korábbi kapcsolat tovább mélyülhetett. Vasárnap délelőtt a helyi Kondorosi Nagycsaládosok Egyesület illetve a határon túli Pro Rév Egyesület és a Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Egyesület tagjai megkoszorúzták a  trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából állított kondorosi Trianon-emlékművet.

 

Köszönet a szervezésért. 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár