KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Kárpát-medencei családi nap az Országházban: „Egy nemzethez tartozni olyan, mint egy családban élni”

2024. március 3.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) tagjai immáron tizedik alkalommal vehettek részt a budapesti Országházban rendezett hagyományos Családi napon március másodikán. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke fővédnökségével rendezett eseményen több százan vettek részt Magyarországról és a határon túlról. 

 

A megnyitó ünnepségre az Országház lépcsőcsarnokában került sor, ahol Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke az elnökség nevében köszöntötte a délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és a magyarországi családokat az általa a nemzet összetartozásának szimbólumaként jellemzett Országházban. Mint mondta, a szülőföld, a haza, az anyanyelv és a család az, amely meghatároz egy nemzetet.

 

Megköszönte Magyarország Kormányának, hogy a határon túli magyarokért is felelősséget vállal és megmaradásukat nemzetpolitikájával sokoldalúan támogatja. „Köszönet a családbarát politikáért, amely véleményem szerint követendő példa Európa és a világ vezetői számára” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a jövőnk, megmaradásunk érdekében Európának új, konzervatív értékrendre épülő vezetésre van szüksége.

 

Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, öröm békességben, egészségben és kellemes gyerekzsivajban találkozni a magyar családokkal az ország házában, amely minden magyar háza is, éljen bárhol a Kárpát-medencében, vagy a nagyvilágban: magáénak vallhatja az épületet, büszke lehet rá és otthon érezheti magát benne, amely erőt, méltóságot és biztonságot sugároz – jegyezte meg.

„Mi, magyarok, az ezeréves Kárpát-medencei történelmünk során azt tanultuk meg, hogy számunkra az állam, a nemzet és a család ügye egymástól szétválaszthatatlanok”

– fogalmazott. Mint mondta, az államtól elsősorban biztonságot várnak el: rendet, létbiztonságot. De nemcsak biztonságot kell nyújtani, cselekvőképesnek kell lennie az államnak, ezt nevezik jogi nyelven szuverenitásnak – mutatott rá. „Az állam viszont csak akkor lehet erős, ha mindehhez demokratikus úton cselekvőképességet nyer a nemzet tagjaitól” – fogalmazott, majd hozzátette, az értékeiben összetartozó nemzet pedig a szerető családokból nő ki.

 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a magyar családokról szólva megjegyezte, nem lehet megkerülni a 20. század történelmi eseményeit. „Átrajzolódtak Európa határai és szép számban élnek magyarok a Magyarországgal szomszédos államokban. A mai rendezvény arra emlékeztet bennünket, hogy az összetartozásunkon mit sem változtat az, hogy a magyarság és Magyarország határai nem esnek egybe”

– fogalmazott. Mint mondta, a Kárpát-medence nemcsak otthont jelent, hanem családi közösségeket is. „Egy nemzethez tartozni olyan, mint egy családban élni” – húzta alá az államtitkár, hozzáfűzve, csak egymást támogatva lehetünk igazán erősek. Kijelentette, Magyarország 2010 óta a családok pártján áll és mindent megtesznek azért, hogy a nemzet legkisebb egységét, a családokat támogassák, segítsék az országhatárokon belül és kívül egyaránt. Ezt a célt szolgálják a határon túli magyar közösségeket erősítő döntések, a magyar nyelvű oktatási intézmények támogatása, a családtámogatások határon túlra való kiterjesztése is – mutatott rá, kiemelve a programok közül a Köldökzsinór-programot, a Nemzeti Tehetséggondozást és az Erzsébet-táborok tevékenységét.

 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

 

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a nemzeti összetartozás építése és megerősítése az elmúlt 14-15 év legnagyobb vállalása volt a számukra.

„Az elmúlt évek legnagyobb nemzetpolitikai eredménye – a bölcsődék, óvodák, iskolák, templomfelújítások mellett – az, hogy egységes Kárpát-medencében gondolkodhatunk, ha oktatásról, kultúráról, vállalkozói szféráról vagy akár nagycsaládosokról van szó”

– jelentette ki. Ennek a hétvégének a legfontosabb feladata az, hogy a gyerekekben a nemzeti összetartozás élményszerűen jelenjen meg, akik a magyar jövőt jelentik – vélekedett a nemzetpolitikai államtitkár. „Ha nincsenek gyerekek, minden munkánk hiábavalóvá válik. Ezért is kell kitüntetett figyelemmel lenni a gyerekek iránt, a nagycsaládosok iránt és mindent megtenni annak érdekében, hogy a családokat támogatva a magyar jövőt megalapozzuk – fejtette ki. Külön köszöntötte a háború sújtotta Kárpátaljáról érkezett családokat.

 

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

 

A köszöntők között Délvidékről érkezett, moholi Csobolyó Művelődési Egyesület, Róna tamburazenekara, valamint a szintén délvidéki, Tiszakálmánfalván működő Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Galagonya néptánccsoportja somogyi népi játékokkal és táncokkal mutatkozott be.

 

A hagyományos nagy, közös „családi fotózást” követően a Felsőházi teremben került sor „A család XXI. századi kihívásai – Párválasztás, házasság, családgondozás” című konferenciára. A konferencia ideje alatt a gyermekeket korosztályuknak megfelelő színes programok várták.

 

 

Szalai Erika/Felvidék.ma



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár

Közelgő események

április 25.

10:00

Dunaszerdahely, Felvidék