KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Nagycsaládos füttyös, fiús április

2024. április 29.

A NOE Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete az év második tavaszi hónapjában is számos programot valósított meg.

 

Április 5-én délután közösen nyugtáztuk ezt: Rend a lelke mindennek, avagy kell egy jó csapat. Hiszen egy szuper csapat végzett közösségi munkát a Civil Házban. A felnőttek takarítottak, volt pókhálózás, ablakpucolás, raktártakarítás, egy felajánlásba érkezett új kanapé elhelyezése, seprés, felmosás, a kültéri sporteszközök és bútorzat kipakolása, fűnyírás, gaz permetezése. A közösségi szolgálatos diákok a kazánházat tették rendbe, majd a gyerekekkel közösen válogatták át az íróeszközeinket, dekorációs anyagainkat, játékainkat. Az ügyes gyerekek a játszóteret övező homokból a gazt is kihúzgálták. Hálásak vagyunk önkénteseinknek a mai munkáért, azért, hogy szabadidejüket áldozták nagycsaládos közösségünkért. Köszönjük nekik azt, hogy kulturált, szép környezetben tudjuk megtartani rendezvényeinket, programjainkat, fogadhatjuk barátainkat, vendégeinket. Április 20-án délután 40 tagtársunk vett részt foglalkozásunkon a Civil Házban. Három különböző anyák napi ajándékot készíthettek a gyerekek és a felnőttek. Később jutott idő még a nagyteremben filmvetítésre, kint pedig szabad játékra is. Köszönjük a családok foglalkozáson való részvételét! Hálásak vagyunk ismét önkénteseinknek (2 közösségi szolgálatos diák és egyesületi felnőttek) a segítő munkájáért! A műhelyfoglalkozások a NEAO-KP-1-2024/8-000465- 12 testvér, avagy nagycsaládos partnerség és készségek a füttyös, fiús áprilistól a rügyfakasztó márciusig pályázati program keretei között valósultak meg. Április 27-én egyesületünk elnöke Budapesten vett részt a Nagycsaládosok Országos Egyesülete éves közgyűlésén. Legelőször a díjak és kitüntetések átadására került sor. Közel 100 díjazottnak köszönte meg az országos szervezet a családokért, egyesületünkért végzett áldozatos munkáját. A NOE Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesületéből hárman részesültek elismerő oklevélben: Szolyka Nikoletta, Tóthné Gulyás Annamária és Tóth Zsolt. Hálásak vagyunk a sok-sok segítségért, s áldozatos önkéntes munkájukért, amelyet egyesületünkben végeznek. A NOE közgyűlése ezután a 2023. évi szakmai és pénzügyi beszámolójával folytatódott, illetve hallhattunk a 2024-ben már eddig megvalósult rendezvényekről, s arról, hogy még mi vár ránk december végéig. Kedves Önkénteseink! Szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akik most nem lettek kitüntetve! Hiszen minden apró segítség is segítség, amit ebben a rohanó világban kapunk!

 

Nem a mértéke, hanem az, hogy szívből jöjjön! Hálás köszönet mindenkinek! Szívből gratulálunk a köszöntötteknek is még egyszer!

 

                                                                                 a NOE Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete

 

 

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár