KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

CSALÁDI NAPOK - 2025. AUGUSZTUS 1-2-3

2025. augusztus 26.

Moholi Családok Egyesülete

  • Ez év augusztus első három napjára terveztünk egy 3 napos rendezvénysorozatot a tagságunk részére. Kicsiknek, nagyoknak vendégeknek. Az időjárás is kegyes volt hozzánk (így nem úgy mint a múlt évi nagy kánikula, sicc…). Megjegyeznénk hogy ugyanebben az időben a tagságunk egy része (11-en), a Csobolyó ME egyetemben a KCSSZ által szervezet II. Családi Napokon vett részt Debrecenben.
  • A 3 napos rendezvényünk Moholon a Közösségi Házban illetve az udvarán lett megtartva, minden alkalommal nagy érdeklődés mellet.

 

  • 1. Nap

Első nap a júniusi csíksomlyói zarándok utunkat elevenítettük fel a résztvevőkkel illetve más érdeklődők társaságában. Eljöttek hozzánk Bezdánból, Topolyáról, Péterrévéről és természetesen a helybeliek. Egy laza, élmények felidézéséről, barátkozásról, sok nevetéssel, estét töltöttünk együtt.

Mindezt kiegészítve vérnyomás és vércukor méréssel.

 

  

 

  • 2. Nap

A második nap a gyermekekről szólt. A délelőtt folyamán már készítettük a terepet az önkéntesekkel. Sátor állítás, az előadóknak a terep kialakítása, elrendezése volt a feladat.

Nyílt napnak hirdettük az eseményünket, úgyhogy jöhettek kívül álló személyek is, jöttek is kicsik, nagyok illetve a média házak is érdeklődésüket mutatták a 3. alkalommal megszervezett rendezvényünkre.

A 14,00 órától gyülekezők részére azután volt itt minden:- Szabadkáról jött a mesemondó, Kúláról a bűvész mutatványos, Bácsföldváról a palacsintázók. De sor került virágkötésre, agyagozásra, csizmadobálásra és dinnye evésre is.

Mintegy 50-60 –an vettek részt ezzen a d.u. programokon ahol a fent említettek mellet lehetett kifestőzni, társasjátékozni, dominózni, sakkozni, malmozni stb..

   

  

  • 3. Nap

A rendezvénysorozatunk 3. napja már magukról  a családokról szólt. A nap folyamán mintegy 80- an vettünk részt rajta. Ez már csak a tagság részére volt szervezve. Tudni lehet-kell hogy településünk Mohol mezőgazdasági jellegű, ily módon a tagságunk jelentősebb része kapcsolódik is a földműveléshez.

A VASZ által nyújtott lehetőségeket, szolgáltatásokat – Mocse a VASZ tagszervezete – használják és élnek is vele. Ebből adódóan az egyik tagunk felkínált egy birkát – természetesen a bográcsba – amivel nagyon szívesen éltünk is. Mindez mellett akik részt vettek a rendezvényen, mindenki hozott valami sütit vagy itókát amelyeket a nap folyamán közösen, családiasan fogyasztottunk el.

Nálunk ez már hagyomány a hasonló rendezvényeinken. Természetesen a MOCSE is hozájárult az egészhez hisz „bizonyos” kiegészítőkre azért szükség volt. Tette mindezt az adai Önkormányzat által nyert támogatásból. Mindez mellett, ki kell emelni hogy nemcsak az ételre-italra gondoltunk hanem a jövőre is. Így a támogatásból: sátrat, sör asztalt és padokat vásároltunk illetve más       eszközöket amelyekre az Egyesületünknek szüksége van.

 

Magáról a Családi napról el lehet mondani hogy volt itt minden mint egy vásáron.

 

  

A gyermekeknek ezen a napon is virágkötészettel, autó kerék csere (játékkal), régi módi íjászattal, természetesen az előző napi játékokkal stb. kedveskedtünk.

A felnőtteknek kvíz játékok, Kínai tea kultúrával való ismerkedés stb. állt rendelkezésükre.

Szóval és tettel, sikerült  összehozni egy igazi – 3 -  családi napot!

  • Köszönjük a támogatóknak, önkénteseknek és a résztvevőknek hogy együtt lehettünk!

 



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár