Ismét nagy érdeklődés mellett zajlott a versfesztivál Taksonyon. A huszonöt produkciót a Bauer Edit, Bergendi Mónika, Markovics Tímea és Zsidó János alkotta zsűri értékelte. A mintegy hatvan személy részvételével megtartott eseményről Bergendi Mónika gimnáziumi tanárnő foglalta össze gondolatait.

„Másodízben ért az a megtiszteltetés, hogy zsűritagkén részt vehettem a mássággal küzdő fiatalok versmondó fesztiválján. Az eseményre 2026. június 3-án Taksonyban került sor, melyet ezúttal már tizenhetedik alkalommal szervezett meg a Galántai Mentálisan Sérülteket Segítők Társulása és a Carissimi Nonprofit Alap.

A felkérést követően újfent napokig erre készülök. Lélekben, szakmailag, hogy megfeleljek a kihívásnak. Az egy éve ugyanezen alkalomból már megtapasztalt kellemes meglepetések ellenére is kéretlenül és váratlanul tolakodnak a válaszokat sürgető kérdések. Lehet-e, s ha igen, hogyan kell jól felkészülni a fogyatékkal élőkkel való találkozásra? Tudom-e kellően elismerni produkciójukat úgy, hogy abból öröm fakadjon, s kedvük legyen további verseket tanulni? Van-e bennem elég nyitottság, el- és befogadás? A kételkedés motiválttá és várakozóvá tesz. Egy év telt el, azt sem tudom, meg kell-e birkóznom elfojtott előítéletekkel, amelyek létéről fogalmam sincs, hiszen valójában azóta nem mérettettem meg hasonló helyzetben, a múlt évi emlékek emléke erősíti hitemet. Nyugdíjas létem ismeretlen tanulmányútjára lépek.

Belépek a terembe. Mennyi ismerős az elmúlt évi versmondó fesztiválról! Találkozik tekintetünk, arcok derülnek fel. Időm sincs meglepődni, hiszen máris megszólítanak, mutatják a papírt a rajta megtanult verssel, boldog beszámolók hangzavara ölel át. Ennyi öröm az első percekben, mi lesz még itt?

Az ünnepélyes megnyitót követően egyenként érkeznek a színpad és a zsűri tagjai elé a versmondók. Óvó és szerető családtagok, felkészítők kísérik, biztatják, biztosítják őket a támogatásukról, de leginkább arról, hogy „menni fog, ügyes vagy!”. A terem minden szereplő megjelenésekor elcsitul. Simogató szavak és kezek kíséretében indul a produkció. Kinek könnyebben, kinek kissé nehezebben formálódnak a szavak. Ki magabiztosan, hangosan szórja szét kincseit, kinek halk támogatással jönnek a megtanult szavak, verssorok. Hallgatjuk, együtt szurkolunk. Mindenki mindenkinek. Mert EZ nem verseny! Sokkal több. Itt nem lesznek legyőzők és legyőzöttek. Nincsenek jobbak és legjobbak. Csak jók. Ez az igazi siker kulcsa számukra. Legyőzni csupán önmagukat, boldogan fogadni a megérdemelt felcsattanó tapsot. A megélt öröm közös.

A zsűri tagjainak értékelését hálás mosolyok fogadják. Minden elismerő szónak varázsereje van. Tudjuk, a felkészülés hosszú folyamat, amely a rengeteg munka, türelem és szeretet nélkül eredménytelen lenne. Az elismerés a felkészítőknek is jár. A képességekre szabott vers megválasztása, az önbizalom életben tartása nekik köszönhető.

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákjai játékos hangulatú műsorukkal színesítették az eseményt. Előadásukon kívül elismerés illeti őket azért is, mert aktív jelenlétükkel, illetve az ajándékok átadásában nyújtott segítségükkel meggyőztek arról, hogy a kamaszok, meghazudtolva a világ róluk alkotott véleményét, empatikusak és természetes módon segítőkészek.

A délután hagyományosan a közös élményről szól. Ezúttal a Kicsi Hang verséneklő együttes tagjai varázsoltak jókedvet, énekeltették meg a résztvevőket. Weöres Sándor Bóbitáját együtt fújják, tapsolják, mutatják, a ritmus sokukat közös táncra ragadja. Nincs megfelelni akarás, csak mérhetetlen öröm.

Ennél csupán a búcsúzás pillanatai meghatóbbak. Vannak, akik tekintetükkel köszönnek, a közlékenyebbek az újabb versek megtanulásának ígéretével indulnak haza.

Órákig fogva tart az élmény. Belső utamat járva idézem fel az eseményeket. „Tetszett a versem? Ugye, milyen szépen mondtam? Tudod, hogy ez a vers nemcsak a fejemben van, hanem a szívemben is? Jövőre is megtanulok egy szép verset! Meghallgatod?”

Korábbi kételkedésem a múlté, kérdéseimet a fogyatékkal élők megválaszolták, gátlásaimtól megszabadítottak. Már tudom, nem kell készülni. Csupán nyitottnak, természetesnek és őszintének kell lenni! Ők ezt tudják. Ilyen egyszerű…

Utószó: őszinte elismerésem Bauer Editnek és Pék Annának, akik munkája, szervezése nélkül ezek az események nem jöhettek volna létre! Nem kevesebb tisztelet illet valamennyi felkészítőt, szülőt!”

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.