Mosolyvirág NADE júliusi beszámoló
Beszámoló a Magyar Családok Találkozójáról és az Ezer Székely Leány Napjáról.
Július 3–5. között Csíkszeredában rendezték meg a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Magyar Családok Találkozóját, amelyen egyesületünket a Kiss házaspár és a Veres család képviselte. Külön öröm volt, hogy Klári a KCSSZ Ifi önkénteseként segítette a rendezvény lebonyolítását. A program részeként részt vettünk az Ezer Székely Leány Napján, ahol felejthetetlen élményt jelentettek a székely népviseletek, a hagyományőrző műsorok és a családias hangulat. Vasárnap a Magyar Családok találkozóján Debrecenből egy kis gasztronómiai ízelítőt is vittünk: debreceni füstölt kolbásszal és tokaszalonnával kínáltuk a résztvevőket, amelyek nagy sikert arattak. A találkozó kiváló alkalmat adott új kapcsolatok építésére és a Kárpát-medence magyar családjai közötti összetartozás erősítésére. Jó érzés volt, hogy többen felidézték a tavalyi, Debrecenben megrendezett találkozót, és örömmel láttuk, hogy az akkor elindított hagyomány tovább él: az Összetartozás Mézeskalácsát idén az Összetartozás Kürtőskalácsa követte. Hálásak vagyunk, hogy ismét képviselhettük egyesületünket és Debrecent ezen a különleges eseményen.

Városi nyári napközis táborban
Hálás szívvel köszönjük Novák Erzsikének, Arosné Marikának, Gyarmatiné Gyöngyikének és Toplenszki Tímeának, hogy a városi nyári napközis táborban tartott kézműves és zenei foglalkozásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek sok-sok élménnyel, új ismerettel és saját készítésű alkotásokkal térhessenek haza. Köszönjük az önzetlen segítséget, a ráfordított időt, a kreativitást és azt a szeretetet, amellyel a gyerekek felé fordultatok. A legnagyobb jutalom a mosolygós arcok és a lelkes alkotók öröme volt.
Mosolytábor!
Öt élményekkel teli napot tölthettünk együtt, tele nevetéssel, játékkal, felfedezéssel és közös kalandokkal. Bejártuk a Bánki Tájházat és Arborétumot, betekintést nyertünk a tűzoltók munkájába, kincset kerestünk a Nagytemplomban, ellátogattunk a Biciklimúzeumba és moziztunk, önfeledten játszottunk a Sziget-kékben, izgalmas kísérleteket próbáltunk ki az Agórában, a repülőtéren pedig testközelből ismerkedtünk a repülés világával. A könyvtárban pihenéssel, olvasással és közös filmnézéssel zártuk a programokat.
A hét során rengeteget sétáltunk, játszottunk, finomakat ettünk, többek közt baráti felajánlásból pizzát süthettünk, sok új ismerettel gazdagodtunk, és persze néhány emlékezetes kalandból sem volt hiány.
A tábort egy közös záróünnepséggel fejeztük be, ahol minden gyermek oklevelet és ajándékcsomagot kapott. Ezúton is hálásan köszönjük minden segítőnknek és önkéntesünknek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek számára ismét felejthetetlen élményekkel teli hetet szervezhettünk! Külön köszönjük az Élelmiszerbank Édes Száj pályázatának a táborzáró ajándékcsomagokhoz nyújtott támogatást.

Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


