KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Életre szóló élmények és értékes útravaló

2026. augusztus 4.

Az Erasmus+ program egyik legnagyobb értéke, hogy különböző hátterű fiatalokat hoz össze, akik a közös élményeken, a tanuláson és az egymástól való tanuláson keresztül fejlődhetnek.

Balatonmáriafürdő adott otthont a Szeress egészségesen!” – Mi Hangunk Nyári Szabadegyetem nemzetközi ifjúsági képzésnek, amely az Erasmus+ program támogatásával valósult meg az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítvány és a Szövetség a Közös Célokért partnerségében.

A program célja az volt, hogy biztonságos, elfogadó közösséget teremtsen a magyarországi és felvidéki fiatalok számára, különös figyelmet fordítva az állami gondozásban élő és hátrányos helyzetű résztvevőkre.

A felvidéki csoportot az ekecsi Egyesített Iskola diákjai alkották, akiket Somogyi Laura mentor és Németh Angéla nevelőnő kísértek a táborba.
Somogyi Laura szerint már az első napok megmutatták, hogy ez a tábor sokkal többet jelent egy egyszerű nyári programnál:

„Csodálatos, élményekkel és mély beszélgetésekkel teli napokat tölthettünk Balatonmáriafürdőn. A Balaton partja tökéletes helyszínt biztosított a testi-lelki feltöltődéshez, miközben a kisebbek és a kamaszok is fantasztikus közösséget alkottak. Rengeteget fürödtünk a Balatonban, nagyokat játszottunk a foglalkozásokon, a közös nevetések pedig gyorsan összehozták a csapatot.”- mondja a mentor.

 

A résztvevők élményalapú foglalkozásokon, beszélgetéseken és közösségi programokon keresztül szerezhettek olyan tapasztalatokat, amelyek hosszú távon is segítséget nyújtanak számukra.

A két kísérő nemcsak a mindennapok során támogatta a fiatalokat, hanem végig segítette őket abban is, hogy aktív részesei legyenek a szakmai és közösségi programoknak.
A közös programok és esti beszélgetések tovább erősítették a résztvevők közötti kapcsolatokat. A mentor szerint a kötetlen pillanatok éppolyan fontos szerepet játszottak, mint a szakmai foglalkozások:

„A gyerekek és fiatalok számára ez a pár nap sokkal többet jelentett a nyaralásnál: valódi útravalót kaptak az élethez. Megtanulták, hogy a nehéz indulás vagy a hátrányos helyzet nem határozza meg végérvényesen a jövőjüket. ” – mondta el a Somogyi Laura.

 

 

 

A fiatalok önismereti foglalkozásokon, szerepjátékokon és interaktív tréningeken vettek részt, ahol az egészséges kapcsolatok, a bizalom, a megbocsátás, a konfliktuskezelés és a kortárs bántalmazás megelőzése is kiemelt témát jelentett. A hét során pedig több inspiráló vendégelőadó is ellátogatott a táborba. Somogyi Laura úgy véli, ezek a találkozások különösen nagy hatással voltak a fiatalokra:

„A legnagyobb sikert egyértelműen az emberi találkozások aratták: a gyerekeket lenyűgözte, hogy ilyen híres és sikeres emberek közvetlenül, partnerként beszélgettek velük. Nem előadásokat hallgattak, hanem valódi párbeszédek alakultak ki. A fiatalok érezték, hogy a figyelmük, a kérdéseik és a jelenlétük számít, ez pedig hatalmas lökést adott az önbecsülésüknek.”

A szakmai programok egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy a résztvevők elfogadóbbá váltak egymás iránt, megtapasztalták a bizalom és az összetartozás erejét, miközben önmagukról is sokat tanultak. Somogyi Laura szerint a legemlékezetesebb pillanat mégsem egy előadás vagy egy program volt:

„Az egyik legmeghatóbb és legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a fiatalok és a vendégek leültek egy kötetlen beszélgetésre. Nem voltak feszült pillanatok. Látni a különböző életkorban lévő, kiskorú állami gondozott fiatalok arcán ugyanazt az őszinte érdeklődést és csillogást, miközben a példaképek szavait itták – ez volt az a pillanat, amiért a leginkább megérte elutazni. Itt mindenki egyenlő volt, és a szeretet, valamint az összetartozás érzése teljesen átjárta a tábort.”

 

A balatonmáriafürdői Erasmus+ képzés ismét bebizonyította, hogy a közösség, a bizalom és az élményalapú tanulás képes maradandó változást elindítani a fiatalok életében. Az itt szerzett tapasztalatok nem csupán egy nyári tábor emlékei maradnak, hanem olyan útravalót jelentenek, amelyre a résztvevők későbbi életük során is építhetnek.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár