KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Nyári élmények Csongrádon

2026. augusztus 30.

Akik ilyen jó helyen élnek, mint mi, csongrádiak, akik mellett a szőke Tisza folydogál és találkozik a Körössel igazán nem szép dolog a melegre panaszkodni. Elég egy bicajozás a gáton és már csobbanhatunk is a hűs vízben. Mégis, úgy érezzük, eleget szenvedtünk a hőségtől! Ennek ellenére boldogan és felhőtlenül telt a nyár, persze teli munkával, szervezkedéssel.

Júliusban Orosházán vendégeskedtünk, ahol a Nagycsaládosok Egyesületének ünnepeltük a 35. születésnapját.

Augusztus 9-14-ig 17 gyermekünk és két kísérő indult útnak a Balatonra, ahol Fonyódligeten töltöttek vidám napokat az Erzsébet táborban.

  

 

Augusztus végére jutott a legnagyobb produkció, ismét Makk Marci egészség- és sportnap az uszodában, immár 14. alkalommal. A NOE Dél-Alföldi régiójával együtt szerveztük meg családi napunkat. Ekkor is nagyon meleg volt, de a kellemes szél kissé hűsítette a napot. Rengeteg programot terveztünk, lehetett mozogni a zumbán, a vízitornán és a gerinctornán. Kikapcsolódhattunk a hangfürdőn, élvezhettük a masszázs jótékony hatásait. A színpadon is pörögtek az események, tánc, gitárzene, karate és foci bemutató, dekázóverseny. A terápiás kutyusok elvitték a showt, hogy milyen ügyesek és okosak voltak! A mesepikniken egy polinéz népmeséből megtudhattuk, hogy Ma-ui, hogyan lassította át az égen a Napot. A fiúk a vízifoci-pályát részesítették előnyben, rúgták is a labdát egész nap. A kézműves asztalok is megteltek, színes nyakláncok, karkötők és kisrepülők készültek. A vöröskeresztes fiatalok standjánál gyógyultak a macik, a fogász asztalánál hatalmas fogkefével tanultak a gyerekek helyesen fogat mosni. A rendőrségnél részegszemüveget lehetett kipróbálni, teszteket kitölteni. Azt is megtudhattuk hogyan kell a szelektív szemetet gyűjteni. A kalóriabázison kockacukrokkal tippelhettük meg a cukor-és kalóriabevitelt. Voltak is rácsodálkozások! A zöldségfaragóknál friss gyümölcsökből, zöldségekből készültek a saslikok, a zellerszár-repülők, a krumlisünik és sok-sok ötletes dolog. A tetkósok is kiettek magukért, csodás díszeket kaptunk gyerekek és felnőttek, mindenki a maga ízlésének megfelelően választhatott. Finomakat ettünk, vásárolhattunk kézműves savanyúságokat, szörpöket, lekvárokat, paprika-készítményeket, rétest, sajtokat, óriás pereceket és sok mást. A hűsítő fagyi sem maradhatott el. Mire az óriásdinnyék sorsolására kerül a sort, kellőképpen elfáradtunk. De a lényeg, hogy mi nagycsaládosok, barátok, ismerősök találkoztunk, beszélgettünk, tervezgettük a jövőt.

Most már egyre inkább az iskolára, az őszre hangolódunk. Hamarosan indulunk Makóra a NOE Őszi Találkozójára egy egész busznyi családdal. Októberben készülünk a Szeret ízei NOE programra, és a KCSSZ őszi küldöttgyűlésére várunk Benneteket nagy szeretettel. Ekkor megünnepeljük a szövetség 25. szülinapját is! Aztán?  Hipp-hopp, itt is lesz a karácsony.



« Vissza Vissza a lap tetejére

Hírlevél feliratkozás



Eseménynaptár