KÁRPÁT-MEDENCEI CSALÁDSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE

Együtt könnyebb...

Vita Humana

Ország
Szlovákia
Cím
Tejfalusi út 25.
Telefon
0948/192700
Bándy Katalin

A VITA HUMANA polgári társulás 2011. március 25-én alakult épp a magzatgyermek világnapja, illetve Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.

A társulás célja az emberek és az egész emberiség életének javítása, az emberi élet támogatása és védelme, a fiatalok és felnőttek komplex nevelése, kultúrális-közösségi és nevelő-művelő aktivitások által. Célja továbbá az emberi élet védelme a negatív befolyásokkal szemben.
Munkálkodási köre elég széles, a nevelő előadások, táborok, konferenciák, kiállítások szervezésével, az életet védő és támogató előadások előadásával, kiadványok kiadásával foglalkozik.

Az eddigi három év munkája gyümölcsözőnek bizonyult. 2011 nyarán a Planinkán megszervezett felvidéki magyar keresztény családok nyári multikulturális táborának szervezésébe aktívan bekapcsolódtunk. A Somorjai Róm. Kat. Plébániával számos rendezvény megszervezésében működtünk együtt (zarándoklatok, lelkigyakorlat, adventi koszorúk készítése és mézeskalácssütés, ill. díszítés a pasztorációs központban, melyek megszervezése már rendszeressé vált, továbbá a városmisszió keretén belül bekapcsolódtunk a családi nap megszervezésébe, illetve a plébániakert kialakításába is aktívan szerepet vállaltunk.)

Említésre méltó még a hetente megtartott, magyar hagyományokra épülő zenés-bábos foglalkozás a legkisebbeknek (0-3 évesek és szüleiknek), és „Meseanyó” előadásai az óvodáskorúaknak. 2012 januárjában a Győrben megrendezésre került IX. Határon Túli Összművészeti Fesztiválon a VITA HUMANA is részt vett az élet védelméről és tiszteletéről szóló festménytárlattal és felszólalással, májusban ugyanezzel Budapesten a Asszonyházban állított ki -

Háromféle, vetítéssel egybekötött előadásunk van az élet-, egészség- és család védelme témakörében, mellyel az alap- és középiskolásokat, illetve Somorja nagyközönségét céloztuk meg már több ízben. Tevékenységünk fontos célkitűzése a természetes családtervezés propagálása, megismertetése minden érdeklődővel - mely segíti az egyént a felelősségteljes szülőség, a szeretetteljes házasság megélésében. Az előadásokat már több iskolában és a város lakosainak is több ízben előadtuk.

Egy éve működik a Vita Humana Női Énekkar, melynek fő célkitűzése a magyar hagyományőrzés, illetve az értékes zene, karéneklés ápolása. Eddig két zenés színdarabot vittünk a nagyközönség elé, az „Örömhír” c. húsvéti misztériumjátékot és a „Magyar szentek karácsonya” betlehemes játékot.

https://www.facebook.com/pages/VITA-HUMANA/324542524246644?fref=ts

Kapcsolattartó:

Bándy Katalin elnök