Együttműködésben, közösségben – beszámoló a KCSSZ őszi közgyűléséről
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége október 11-én tartotta soron következő közgyűlését Lakiteleken, ahol a tagszervezetek képviselői újra személyesen találkozhattak, megoszthatták tapasztalataikat, és közösen gondolkodhattak a jövő feladatairól.
A találkozót barátságos, családias hangulat jellemezte.
Közösségben, értékek mentén – Márton Zsuzsanna beszámolója
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) őszi közgyűlésén Márton Zsuzsanna elnökasszony számolt be az elmúlt időszak eredményeiről, a megvalósított programokról, valamint a jövőbeni célkitűzésekről. A beszámoló átfogó képet adott arról, hogyan valósult meg a szövetség missziója – a határon inneni és túli magyar családszervezetek összekapcsolása, erősítése és közös értékeik képviselete.
Fiatalokkal a jövőért
Az elnökasszony elsőként a „Összetartozunk” ifjúsági tábor hároméves programsorozatát idézte fel, amely 2022-ben Felvidéken, 2023-ban Délvidéken, idén pedig a partiumi Csákvizsgálaton valósult meg.
– „Nagyot álmodtunk, és úgy érzem, sikerült is” – fogalmazott Márton Zsuzsanna. A program célja önkéntes fiatalok képzése volt, akik hazatérve saját egyesületükben is aktívan segítik a közösségi munkát. Idén a tábor fókuszában a rendezvényszervezés, az önismeret és a kommunikáció fejlesztése állt. A nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület vendégszeretetének köszönhetően a résztvevők kulturális élményekkel is gazdagodhattak – többek között ellátogattak a nagykárolyi kastélyba és a kaplonyi Károlyi-kriptába.
Közös gondolkodás a nemzet sorskérdéseiről
A KCSSZ jelen volt a Gombaszögi Nyári Táborban is, ahol a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és az Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia együttműködésével megvalósuló „Sorskérdéseink” című programban vett részt. A konzervatív értékrend jövőjéről, a nemzeti önazonosság megőrzéséről és a közös felelősségről folyt a párbeszéd.
Kiemelt figyelmet kapott a fiatalok útkeresését vizsgáló „Maradjak vagy menjek” kerekasztal, ahol a résztvevők a szülőföldön való megmaradásról, a haza és család jelentőségéről osztották meg gondolataikat.

Családok a középpontban
A Tusványosi Szabadegyetemen a KCSSZ a Csíki Anyák Egyesületével közös sátorban képviseltette magát, ahol négy nap alatt 23 program és 45 előadás zajlott. A kézműves és ringató foglalkozások mellett szakmai panelek is helyet kaptak, többek között a Pro Minoritate Alapítvány és a Védőnők Szakmai Szövetsége közreműködésével. A témák az anyaság, a munkavállalás, a lelki egészség és az értékteremtő közösségek szerepe köré épültek.
Az augusztus eleji Magyar Családok Találkozója Debrecenben újabb mérföldkő volt a KCSSZ életében. A Debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesületével közösen szervezett eseményen több száz résztvevő mutatta be régiója ízeit, kulturális hagyományait és művészeti értékeit.
– „Megmutattuk, mennyire különbözőek vagyunk, és mégis mennyire egyformák” – mondta Márton Zsuzsanna, aki kiemelte: az esemény a közösségi sokszínűség és az összetartozás igazi ünnepe volt.
Pénzügyi és szervezeti stabilitás
Az elnökasszony a közgyűlésen beszélt a szervezet gazdálkodásáról is. Az elmúlt évben a KCSSZ az előzőleg megítélt 100 millió forintos támogatásból gazdálkodott, ennek fele maradt a működésre, míg további 30 millió forintot sikerült új forrásokból elnyerni. Ez tette lehetővé a nyári tábor, a debreceni családi találkozó és az őszi lakiteleki közgyűlés megvalósítását.
A szövetség javasolja, hogy 2026-tól a tagszervezetek éves tagdíja 10 ezerről 20 ezer forintra emelkedjen, ezzel biztosítva a működés pénzügyi biztonságát. A közgyűlés emellett a tagsági jogviszonyok rendezéséről és az alapszabály, illetve az SZMSZ módosításáról is döntött.
Nemzetközi és stratégiai szerepvállalás
A KCSSZ egyedüli civil szervezetként vehetett részt az Európa Tanács pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni bizottságának magyarországi egyeztetésén, amely a 2026-os országvizsgálat előkészítését szolgálta. Márton Zsuzsanna szerint ez is mutatja, hogy a kormányzat stratégiai partnerként tekint a családszervezetekre.
A szövetség továbbá a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel is együttműködési megállapodás aláírására készül.
Előretekintve – jubileum és új tervek
A KCSSZ jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelyet méltó módon, egy közös jubileumi rendezvénnyel kívánnak megünnepelni. A szövetség a jövőben is folytatja a fiatal önkéntesek képzését és a határokon átívelő családi programok szervezését.
– „Értékmentő, értékteremtő közösség vagyunk. Amit elkezdtünk, azt folytatni fogjuk – együtt, egymásért, a családokért.” – zárta gondolatait az elnökasszony.
A beszámolók és megbeszélések során szó esett az elszámolásokkal kapcsolatos tapasztalatokról, az önellenőrzés menetéről és az új pályázati rendszer részleteiről is, ahol részletesen ismertették mire kell a jövőben különösen odafigyelni a beszámolók és számlák kapcsán, hogyan lehet elkerülni a hibákat, és milyen módon egyszerűsödik majd a belső pályázatok beadása az új űrlapos rendszerrel. Kiemelte, mennyire fontos, hogy a fotókkal és dokumentumokkal valóban alátámasszák a programok megvalósulását, és hogy a támogatások mindig valódi közösségi élményekhez kapcsolódjanak.
Az újonnan csatlakozó szervezetek számára is elhangzott, hogy a jövőben terveznek egy rövid „gyorstalpalót”, amely segít eligazodni a pályázati és elszámolási tudnivalókban. Szóba került az is, hogy szükség lenne egységes megjelenésre – molinókra, zászlókra –, hogy minden rendezvényen látható legyen az összetartozásunk.
A közgyűlés egyik kiemelkedő és ünnepélyes pillanata volt, amikor a jelenlévők a Családtudományi Szövetség tagsági felvételéről szavaztak. A Magyarországról jelentkező szövetség kitartó érdeklődése az elmúlt egy évben is folyamatos volt, és most végre hivatalosan is csatlakozhatott a Kárpát-medencei szervezetek közé. Dr. Surányi-Vadas Tímea, a Családtudományi Szövetség elnöke a bemutatkozás során a röviden ismertette a szervezet céljait és működését. Elmondta, hogy a szövetség jogi személyekből álló hálózat, amelynek célja a harmonikus, stabil családok kialakításának és megőrzésének támogatása Magyarországon, a hagyományos családi értékek mentén. Tevékenységükben a tudomány eszközeivel kívánják segíteni a családok mindennapi kihívásainak megoldását. A szervezet vezetése öt fős elnökségből és négy alelnökből áll, köztük tudományos és egyházi szakemberek dolgoznak együtt a koordinációban. Tagszervezeteik száma jelenleg 31, többek között az Európai Családtudományi Társaság, a Magyarok Európában Egyesület, a Professzorok Batthyány Köre, valamint különböző család- és oktatási szervezetek. A szövetség rendszeresen konferenciákat, családi esteket szervez, valamint tanulmányköteteket ad ki a párkapcsolati kultúra és a demográfia területén, melyek nemcsak a problémák feltárását, hanem megoldási javaslatokat is tartalmaznak.
Az új tagszervezet csatlakozása egybeesik a közgyűlés céljával: a közösségi kapcsolatok erősítésével és a tudományos alapú családpolitika támogatásával a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásának előmozdítását szolgálja. A 36 szervezet közül 35 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett, egyhangúlag elfogadták a szövetség felvételét – így új taggal bővült a KCSSZ családja. A Családtudományi Szövetség képviselői röviden bemutatták szervezetük tevékenységét és célkitűzéseit, amelyek középpontjában a családok tudományos és társadalmi támogatása áll.
A nap zárásaként a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület főtitkára, Horváth Ágnes köszöntötte a résztvevőket, és ismertette a készülő együttműködési megállapodást, amely a KCSSZ és az egyesület közötti közös munka újabb mérföldköve lesz. Elmondta, hogy az MPEE harminc éve jött létre azzal a céllal, hogy fórumot teremtsen a polgári, konzervatív értékrendet képviselő gondolkodóknak, és előmozdítsa az értékalapú közéleti párbeszédet.

Hangsúlyozta, hogy az egyesület nem politikai, hanem közéleti szervezetként működik, amely a közjó érdekében keresi a lehetséges cselekvési formákat és partnereket. A főtitkár kiemelte: a KCSSZ-szel már több rendezvényen – köztük Tusványoson és Debrecenben – is sikeres közös megjelenésre került sor.
Az együttműködési megállapodást a felek november 18-án, a 30. Polgári Gondolán, a miniszterelnök jelenlétében írják alá. Horváth Ágnes reményét fejezte ki, hogy a dokumentum nem puszta formalitás lesz, hanem valódi, tartalmas együttműködés alapja, amely mindkét szervezet számára értékteremtő programokat hoz majd.
A közgyűlés tehát nemcsak adminisztratív feladatokról és elszámolásokról szólt, hanem arról is, amiért mindannyian dolgozunk: hogy a Kárpát-medence magyar családjai erős, összetartó közösséget alkossanak.
Egy nap, amikor ismét megtapasztaltuk, hogy valóban jó együtt gondolkodni, egymást segítve, közös célokért.
Hírlevél feliratkozás
Eseménynaptár


